Ismered Raymond Carvert?

Helyszín: 
Időpont: 
2011. március 22. 19:00 - kedd

2011. március 21. 10:31 - Raymond Carver ©A Metafora-est keretében Raymond Carver Kezdők és Befognád, ha szépen kérlek? című novellásköteteiről Barabás András műfordítóval Sárközy Bence, a Magvető Kiadó főszerkesztője beszélget. Majd a beszélgetést követően levetítik Robert Altman Short Cuts – Rövidre vágva című filmjét, melynek forgatókönyve Carver novellái alapján készült.

Raymond Carver 1988-ban hagyományozta az utókorra korántsem terjedelmes, ámde megkerülhetetlen életművét – verseket és a sokkalta többször emlegetett rövid prózákat, melyekkel megújította az amerikai novellisztikát. Jelentősége ellenére korábban egyetlen válogatáskötet jelent meg tőle, a Kalligram Kiadónál 1997-ben, melyet nyolc műfordító jegyzett. A Magvető által közölt sorozatban másfél év alatt az összes, Carver életében közölt próza, vagyis mindhárom kötete (Will You Please Be Quiet, Please, 1976; What We Talk About When We Talk About Love, 1981; Cathedral, 1983) napvilágot lát. A sorozat fordítójának és szerkesztőjének beszélgetéséből remélhetőleg az is kiderül majd, hogyan növekednek vissza a rövidre vágott történetek, avagy mi történik, amikor „az özvegy visszavág”.