Szentendrei Teátrum és Nyár 2011

Időpont: 
2011. július 8. 0:00 - péntek - 2011. augusztus 28. 0:00 - vasárnap

Július 8-án, pénteken a szentendrei Városháza udvarán a komáromi Jókai Színház: Anconai szerelmesek című vendégjátékával nyitja kapuit a Szentendrei Teátrum és Nyár fesztivál.

A Szentendrei Teátrum 2011-es évadában számos olyan produkció szerepel, amely újdonság a budapesti és szentendrei közönség számára: vidéki színházak sikerdarabjai, színvonalas szórakozást kínáló vígjátékok és zenés darabok. A Teátrum vendége lesz a kecskeméti Katona József Színház (Nem ér a nevem, 07.15), a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (Orfeum anno, 07.23), valamint a határon túli komáromi Jókai Színház (Anconai szerelmesek, 07.08. ) egy-egy előadással. Színre kerül Lehár: A víg özvegy című klasszikus operettje is (07.16.) A magyar történelem egy korai korszakának ma is érvényes tanulságait mutatja be Pozsgai Zsolt A gyermekkirály című történelmi játéka, amely a Teátrum ősbemutatója lesz augusztusban. Ugyancsak Pozsgai Zsolt a szerzője a Mindszenty hercegprímás és Jávor Pál életét feldolgozó Szeretlek Faust című drámai játéknak. A MűvészetMalom átépítése és bővítése miatt ezen a nyáron ismét a barokk Városháza udvarán kerülnek színre a nagyszínpadi előadások, a kamaraesteknek pedig a Dunaparti Művelődési Ház udvara ad otthont (Hamvas Béla: A bor filozófiája címmel Rátóti Zoltán és Huzella Péter estje, Székhelyi József Hej, Salamon Béla! című önálló estje ) Vasárnap délelőttönként a kisgyermekes családokat zenés, élőszereplős és bábos gyerekelőadások várják a Városháza udvarán.

2009. december 23. 12:35 - Bin-Jip (CZ) ©Bin-Jip (CZ)
Bin-Jip (CZ)

A fesztivál zenei programkínálatában idén megtalálható minden zenei műfaj. A Városháza udvarán a Jazz Fesztiválnak négy fellépője lesz: Borbély Műhely, Bin-Jip, Tzumo & Borlai Electronic Dreams, Erik Sumo Band Kiss Erzsivel. A Barcsay Múzeum hangulatos kertjében szombatonként megrendezett koncerteken a Vujicsics, a Söndörgő és a Kecskés együttes, Nikola Parov & Herczku Ági, Szvorák Kati és a cseh származású, New Yorkban élő Marta Topferova koncertjét élvezheti a közönség. A komolyzene kedvelőit a Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanárainak nyáresti koncertje és a Szentendrei Kamarazenekar ünnepi koncertje várja.

A fesztivált idén is a Szentendre éjjel-nappal nyitva három napos programsorozata zárja, amely már hatodik alkalommal teremt változatos művészeti programjaival késő éjszakáig igazi mediterrán hangulatot a városban (08.26-28).

Részletes program:

Szentendrei Teátrum előadásai

  • Július 8. péntek, 20:30, Városháza udvara 
(Esőnap: július 10. vasárnap)
    Vajda Katalin – Fábri Péter – Valló Péter
    ANCONAI SZERELMESEK - zenés játék két részben
    A Komáromi Jókai Színház előadása
    Szereplők: Horányi László, Tar Renáta, Majorfalvi Bálint, Holocsy Krisztina, Ollé Erik, Holocsy Katalin, Olasz István, Bandor Éva, Varsányi Mari
Rendező: Lévay Adina m.v.
    Belépőjegy: 3000 Ft
  • Július 9. szombat, 20:30, Városháza udvara 
(Esőnap:július 11. hétfő) 
MCDONAGH-GYAKORLATOK

    Jelenetek Martin McDonagh: Vaknyugat és A kripli című drámáiból
    A Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. éves hallgatóinak előadása
    Fordította: Varró Dániel 
Szereplők: Borbély Alexandra, Ficza István, Huzella Júlia, Kovács Gergely, Neudold Júlia, Pálos Hanna, Rétfalvi Tamás, Radnai Márk, Simon Zoltán, Tasnádi Bence
    Rendezte: Gothár Péter, osztályvezető tanár: Máté Gábor
    Belépőjegy: 2500 Ft
    Július 15. péntek, 20:30 óra, Városháza udvara
(Eső esetén: Pest Megyei Könyvtár Színházterme)
    MICHAEL COONEY: NEM ÉR A NEVEM - vígjáték
    A kecskeméti Katona József Színház előadása
    Szereplők: Cseke Péter, Danyi Judit, Szerednyei Béla, Lippai László, Szokolai Péter, Kiss Jenő, Magyar Éva, Báhner Péter, Ferencz Bálint, Jablonkay Mária
    Rendező: Szerednyei Béla
    Belépőjegy: 3000 Ft
  • Július 16. szombat, 20:00, Városháza udvara 
LEHÁR FERENC: A VÍG ÖZVEGY - nagyoperett 3 felvonásban
    Operettvilág Együttes produkciója 
Művészeti vezető: Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor
    Belépőjegy: 3500 Ft
  • Július 17. vasárnap, 19:00, Dunaparti Művelődési Ház udvara
    (Eső esetén: DMH Barlang)
HAMVAS BÉLA: A BOR FILOZÓFIÁJA  
    Huzella Péter és Rátóti Zoltán estje 
Belépőjegy: 1500 Ft 

  • Július 22. péntek, 20:30, Városháza udvara
(Esőnap: július 24. vasárnap)
    ROBERT THOMAS: NYOLC NŐ - bűnügyi komédia 
A Turay Ida Színház és Soproni Petőfi Színház közös produkciója
    Szereplők: Pásztor Erzsi , Bencze Ilona, Borbély Krisztina, Rárosi Anita, Halász Aranka, Nyírő Bea, Tóth Judit, Keresztes Ildikó 
Rendező : Böhm György 
Magyar színpadra alkalmazta: Vinkó József
Díszlet, jelmez: Túri Erzsébet
Rendezőasszisztens: Szabó Anikó
    Belépőjegy: 3000
  • Július 23. szombat, 20:30, Városháza udvara 
(Esőnap: július 25. hétfő)
    ORFEUM ANNO – zenés játék 
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátéka 
Játsszák: Pregitzer Furzsina, Petneházy Attila, Budai Zsófia, Horváth Sebestyén Sándor
Zongorán kísér: Radvánszky Tibor
Rendező: Lendvai Zoltán
    Jegyár: 2500 Ft
  • Július 30. szombat, 20:30, Városháza udvara 
(Esőnap: július 31. vasárnap)
    POZSGAI ZSOLT: SZERETLEK, FAUST
    Drámai játék két részben Mindszenty József hercegprímás és Jávor Pál életéről
    Szerepelők: Lux Ádám, Kautzky Armand, Fazekas Zsuzsa, Fazekas Andrea, Ifj. Jászai László, Tóth Tamás
    Rendezte: Kiss József
    Belépőjegy: 2500 Ft
  • Július 31. vasárnap, 19:00, Dunaparti Művelődési Ház udvara
(Eső esetén: DMH Barlang) 
HEJ, SALAMON BÉLA!
Játssza és rendezte:Székhelyi József
Színpadra alkalmazta: Murányi Péter
A zongoránál: Szidor Oszkár
    Belépőjegy: 1500 Ft

  • Augusztus 5. péntek (bemutató), 6. szombat, 7. vasárnap, 20:30, Városháza udvara 
(Esőnap: augusztus 8. hétfő) 
A Szentendrei Teátrum bemutatja:
    POZSGAI ZSOLT: A GYERMEKKIRÁLY - ősbemutató
Magyarország, 1068 - történelmi játék
    Szereplők: Bindics Botond, Bánvölgyi Tamás, Szilágyi Annamária, Csorba Kata, Márkus Melinda, Jakab Tamás, Gömöri Krisztián, Szívós László, Kovács Enikő Lili (a Szegedi Nemzeti Színház művészei)
    Rendező: Pozsgai Zsolt
    Belépőjegy: 3000 Ft
  • Augusztus 12. péntek, 20:30, Városháza udvara 
(Esőnap: augusztus 14. vasárnap) 
HAZAKÍSÉRLEK - BERECZ ANDRÁS ESTJE
    Belépőjegy: 2500 Ft
  • Augusztus 13. szombat, 20:30, Városháza udvara 
 (Esőnap: 15. hétfő)
    PETŐFI SÁNDOR: A HELYSÉG KALAPÁCSA 
- eposzparódia 
A Kovátsműhely előadása 
Szereplők: Bakos Éva, Jegercsik Csaba, Kováts Kriszta, Sándor Dávid
Rendező: Kováts Kriszta
    Belépőjegy: 2500 Ft
  • Augusztus 26.péntek, 20:30, Városháza udvara
MACSKA – HAJ - szerb film- és operett dalok 
A Magyarországi Szerb Színház előadása 
Fellépők: Jurkovits Zorica, Rusz Milán, Ember Tibor, Kraljevic Ratko, Maroricz József és Agatity Krunoszláv 
Belépőjegy: 1000 Ft

Gyerek-Teátrum
Vasárnap délelőttönként 10 órakor, a Városháza udvarán
Belépőjegy: 1200 Ft


  • Július 10. ALMA EGYÜTTES - vidám interaktív családi koncertje
  • Július 17. TREBLA A BÁRÁNY – Az Apró Színház előadása
  • Július 24. LÚDAS MATYI – a Forrás Színház előadása
  • Július 31. CSINTEKERINTŐ – Bognár Szilvia zenés gyerekműsora
  • Augusztus 14. ERDŐK KÖNYVE – az Aranyszamár Színház előadása

Koncertek:

  • Július 29. péntek, 19:00, Városháza udvara 
JAZZ FESZTIVÁL
    Fellépők: 
Borbély Műhely
Bin-Jip
Tzumo & Borlai Electronic Dreams
    Erik Sumo Band Feat Kiss Erzsi
    Belépőjegy: 3000 Ft
  • Augusztus 14. vasárnap, 19:00, Dunaparti Művelődési Ház udvara
(Eső esetén: DMH Barlang)
VIDÁM NYÁRESTI KONCERT
    A Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanáraival:
Lovas Bettina, Lovas László – zongora
Mile Ferenc – klarinét
Négyessy Katalin- gordonka
    Belépőjegy: 1500 Ft
  • Augusztus 20. szombat, 20:00, Református templom kertje
    SZENTENDREI KAMARAZENEKAR ÜNNEPI KONCERTJE
    Vezényel: Fenyő Gábor
Belépőjegy: 1500 Ft


Koncertek a Barcsay udvarban

Szombatonként 19 órakor 
(Eső esetén: Városháza díszterme) 
Belépőjegy: 2200 Ft

  • Július 9. KECSKÉS EGYÜTTES
  • Július 15.(péntek) MARTA TOPFEROVA
  • Július 23. VUJICSICS EGYÜTTES
  • Július 30. NIKOLA PAROV & HERCZKU ÁGI
  • Augusztus 6. SZVORÁK KATI
  • Augusztus 13. SÖNDÖRGŐ

Fesztivál
Augusztus 26-28. Szentendre belvárosa
VI. SZENTENDRE ÉJJEL-NAPPAL NYITVA 
Augusztus utolsó hétvégéjén Szentendre ismét változatos művészeti programokkal várja vendégeit késő éjszakáig. A város kulturális intézményei, civil és művészeti szervezetei, valamint üzleti vállalkozásai összefogásával hatodik alkalommal sorra kerülő három napos rendezvény alatt művészeti bemutatók, kiállítások, szabadtéri koncertek, játékos gyerekprogramok várják a hozzánk látogatókat.

Hozzászólások (2)

  • anon
    mazsu (nem ellenőrzött)

    Esetleg egy programot (dátum, rendezvény) nem lehetne kitenni?!

    júl. 07, 2011
  • anon
    zsuzsi

    Kiraktuk! :)

    júl. 08, 2011