25 évvel ezelőtt, 1987-ben egy új, szokatlan formáció lépett színpadra a Szkéné Színházban: néptáncosok és jazz zenészek mutattak be egy fragmentált jelenetekből álló, a narratívát nélkülöző, asszociatív sokrétegű hivatkozásokkal élő produkciót, amelyben népzene keveredett a free-jazz elemeivel, az autentikus néptánc motívumai egyesültek a kortárs tánc mozdulataival. A darab címe Transz Tánc volt,

az előadók Kovács Gerzson Péter, Széll Márta táncosok, Dresch Mihály, Baló István, Benkő Róbert, Grencsó István, Éri Péter zenészek voltak – itt és ekkor kezdődött a TranzDanz karrierje, KGP és Dresch máig tartó együttműködése.

Nem gondolta egyikük sem, hogy az akkor debütáló TranzDanz megél 25 évet, arra meg végképp nem számítottak, hogy a negyedszázad elteltével ismét a Szkénében mutatják be új darabukat, de lám, hosszú, tekervényes út után visszatértek: a tavaly óta új vezetéssel működő, felújított Szkéné Színház fogadja a TranzDanz új produkcióját, a Profana-t!

A mai színházi környezet, ahol a sikeres működés szinte egyedüli mércéje a mágikus nézőszám, nem kedvez a nézőtől komolyabb erőfeszítést igénylő daraboknak, eltökéltség és idealizmus szükséges ahhoz, hogy a kommersz dömpinggel sújtott világhoz ne a primér szórakoztatás hangján szóljunk. Ez a művészek és a színház közös kockázatvállalása!

A Profana kísérletet tesz arra, hogy szembesítsen a mai, szakralitás nélküli, fagyos valósággal, ennek kivagyi, önző, rémisztő, pozőr, identitásválságos (és egyben esendő) szereplőivel. Bízunk abban, hogy a változás, az örök változás nem csak a romlás irányában hathat, de aktív részvételünkkel, befolyásunkkal az ellentétes irányba is elmozdulhat. A Profana nem csak (görbe)tükröt tart, amelyben felismerhetjük hétköznapjaink jellegzetes figuráit, nem csak korlenyomat (kevés is lenne, ha csak azt tenné), de kifejezi a reményt, hogy a felismerés birtokában mind többen állnak ellen az elbutító, homogenizáló, leegyszerűsítő kommersznek és a hamis „polarizáló” világmagyarázatoknak.

...„Nincs nap árnyék nélkül, az éjszakát is meg kell ismerni. Az abszurd ember igent mond, s azután percnyi pihenés sincs... Egyébiránt tudja, hogy ő rendelkezik saját életével”…(Camus).