A 44. Magyar Filmszemlére, melyet 13 év szünet után 2025. február 3 és 9 között rendeznek meg a budapesti Corvin moziban, 8 kategóriában 382 film nevezett. A szakmai előzsűrik kiválasztották a Szemle versenyeiben induló alkotásokat.
©Örkény István 100. születésnapja alkalmából rendezett tárlaton ritkán látott és néhány most bemutatásra kerülő fotó és dokumentum idézi fel a Kossuth-díjas író életét. A válogatásban neves fotográfusok – Balla Demeter, Benkő Imre, Danis Barna, Dormán László, Keleti Éva, Koncz Zsuzsa, Szilvásy Z. Kálmán - alkotásai és a családi archívumból származó felvételek mellett Nádas Péter írótól is szerepel néhány különleges komponálású kép.
A tárlat különlegességei közé tartoznak azok a fotók, amelyek az író gyermekkorát, fiatal felnőtt életét, családját, feleségeit, pályatársait – többek között Louis Aragon, Déry Tibor, Pilinszky János, Juhász Ferenc, Karinthy Ferenc, Kazimír Károly, Mészöly Miklós, Sütő András, Vas István, Várkonyi Zoltán – és az otthonát mutatják meg. Felidéződnek olyan emlékezetes pillanatok, mint a Kossuth-díj átvétele 1973-ban, vagy a Füst Milán-díj átadása Nádas Péternek, 1978-ben.
Láthatjuk katonai díszegyenruhában és a hadifogságban, New Yorkban, a Royalton Hotelben 1977-ben, szeretett írógépe előtt, feleségével, Radnóti Zsuzsával és kutyájukkal a kertben 1977-ben.
Az életkép mellett igazi csemege „A nem kívánt törlendő” 1970-ben írt kézirat másolata, „A termelés zavartalanul folyik” 1977-ben született kézirat másolata, és portréja bronzba öntve, amelyet Kocsis András Sándor alkotott.
A képek mellett a falon Örkény István Egyperces életrajz című írása olvasható.
A Cultiris Galéria
Örkény István Könyvesbolt
1137 Budapest, Szent István körút 26.
Nyitvatartás: hétköznapokon 10-19 óráig, szombaton 10-14 óráig
A belépés díjtalan.