Nem csupán a hajmeresztő kalandokkal, hanem a hosszával is kielégíti majd a közönséget a Mission: Impossible – A végső leszámolás, ugyanis 169 perces, vagy ha így jobban tetszik, 2 óra 49 perces a produkció. Az alkotók azt ígérik, ez a csaknem három óra nem tűnik majd hosszúnak a pergő akcióknak köszönhetően.
Már nem újdonság, hogy vadonatúj feldolgozásain alapuló Daloskönyvével lép fel a Csík zenekar a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján, augusztus 6-án. A majd’ három órás megakoncerten a magyar beat- és rocktörténelem olyan legendáival közösen adják el feldolgozásaikat, mint Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László és Kovács Kati – de természetesen a Csík-koncertekrl szinte „elmaradhatatlan” Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György is színpadra lép.
Azért, hogy ez az ünnepi koncert mindenki számára elérhetvé váljon, a Sziget szervezi erre a napra szintén egy kedvezményes, 6900 forintos jegyárat vezetnek be. Az „ottalvós” bérletet váltóknak pedig ez a koncert ajándék.
Már ezen a napon is az Open-Civil Színpad ad helyt a YOUROPEN Sziget Nemzetközi Tehetségkutató versenyének, melyre szerte Európából érkeznek a zenei talentumok.