Áprilisban a különféle zenei műfajoktól a színházon és a táncon át a vizuális művészetekig tizenegy produkcióval mutatja be Budapesten a flamand kulturális élet jelenlegi állását a Futurspektiv fesztivál.

A fesztivál a sokszínűség jegyében indul, amelynek nyitókoncertjére április 9-én, a Zeneakadémián kerül sor: a Collegium Vocale Gent egy ritkán hallható barokk remekművet, Händel Brockes-passióját adja elő az Akademie für Alte Musik Berlin együttesének közreműködésével, Marcus Creed vezényletével. Flamand kórus, német zenekar, angol karmester. Aligha kerülhet autentikusabb kezekbe az itáliai, német és angol hagyományokat egykor oly mesterien ötvöző Händel művészete.

Másnap a jazzé a főszerep: április 10-én a virtuóz jazz-zongorista, Free Desmyter, és világzenei együttese, az Ahoar ad koncertet a Millenárison. A kvartett két tagja európai jazz-muzsikus, két tagja pedig iraki tradicionális zenész, így az est nem csupán zenei élménnyel szolgál, hiszen nemcsak kultúrák, de zenetörténeti rétegek között is átjárást biztosít majd. Előadásukban tökéletes egységbe forr a 21. századi jazz, a 3000 éves múltra visszatekintő, sumér tradíciókra épülő közel-keleti zene és a nyugat-európai művészi zene legszebb hagyománya Bachtól Messiaenig.

A fesztivál egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezik az Ernst múzeum április 11-től megtekinthető tárlata, a nemzetközi hírű képzőművészek részvételével rendezett Vérité exposée – az emlékezetről című kiállítás. Sven Augustijnen, David Claerbout, Ana Torfs és Els Vanden Meersch munkái a személyes és a társadalmi emlékezettel és feledéssel foglalkoznak. Hányféleképpen lehet felidézni egy eseményt, elmesélni egy történetet? Milyen mértékben határozzák meg jelenlegi és egykori körülményeink a múlt felidézését? Miféle töredékekből áll össze egy emlék? Mi befolyásolja a személyes emlékezetet, ami nélkül nem térképezhető fel a társadalmi emlékezet működése? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatnak a kortás képzőművészet legkülönfélébb kifejezőeszközeivel.

Április 17-én a kultúrnomádokat tömörítő Zita Swoon elnevezésű együttes fogja bemutatni a Millenárison, hogy miként mozoghat otthonosan egy zenekar egymástól olyan eltérő zenei világokban, mint a francia sanzon, a progresszív rock, a soul vagy az elektronikus tánczene. Semmiféle elváráshoz és szabályhoz nem alkalmazkodnak: a Frank Zappa és a Funkadelic fémjelezte abszurd funktól, a Bob Dylanre, Neil Youngra vagy Joni Mitchellre jellemző dalok világán át a Tom Waits-féle eklektikáig, sőt, akár a programozott elektronikus zenéig a populáris zene történetének és jelenének valamennyi rejtett zugába elkalauzolják a hallgatót.

Az excentrikus rendezőként ismert Wayn Traub tíz éve készülő trilógiájának záró darabját mutatja be a Trafóban április 17-én és 18-án: a Maria Magdalena című „film-opera” – miként Traub nevezi – hamisítatlan, minden érzéket rabul ejtő totális művészet. Történet-töredékek, rituális könyörgések és diszkóslágerek festik meg napjaink világát, amelyben egyedülálló módon keveredik agresszió, az éjszakai élet felfokozott tempója, csalás és csábítás, pusztulás, depresszió, félelem, illetve a szépségre és a harmóniára való törekvés.

Április 18-án a Millenáris Teátrumban tekinthető meg a Kopergietery nevű színtársulat Rohanás című produkciója, amely a techno-kultúra zenéjére és gesztusaira építve beszél az élet szeretetéről huszonegy nyolc és harminc év körüli fiú (és férfi!) akrobatikus és életerős előadásában.

Ugyanaznap ad közös koncertet az A38-as hajón a flamand elektronikus zenei szcéna két időzített bombája, a The Subs és a Shameboy, bizonyítva hogy Flandria számára nemcsak a magasművészet, hanem a legmagasabb színvonalon művelt populáris kultúra is alapvetően fontos. Punk-trance, beat-szenny, elektro-funky. Efféle jelzőkkel illethető az európai tánczenei piacot felkavaró két formáció zenei stílusa.

A Merlin Színházban április 21-én és 22-én látható dokumentumvideó-performanszot Antwerpen legprogresszívebb művészeti kollektívája, a BerlinBerlin jegyzi. A Budapesten is bemutatásra kerülő, Bonanza című produkció súlyos társadalmi kérdéseket feszeget egy valaha virágzó észak-amerikai bányászváros hanyatlástörténetét festve meg: a városkának jelenleg hét állandó lakosa van, akiket egyetlen dolog köt össze, valamennyien gyűlölik egymást. Az öt képernyőn zajló vetítés, amelynek hátteréül a város gigantikus, hétszer három méteres makettje szolgál, jóval több puszta mozinál. Színház és film határterületén járunk tehát a BerlinBerlin társulat produkcióját nézve, s persze az emberi lélek legmélyebb bugyraiban.

Április 23-én és 25-én találkozhatnak az érdeklődők a kortárs flamand irodalom egyik legérzékenyebb és legelmélyültebb szereplőjével, Rachida Lamrabettel, akinek könyvei a bevándorlás kérdése kapcsán hagyomány és modernség metszéspontjában vizsgálják a 21. század lehetséges női szerepeit.

A fesztivál zárónapján, április 30-án este tíztől az A38-as hajón nyer bizonyítást, hogy az élet szeretete meghatározó vonása Flandriának: napjaink legszexibb zenei formációja, az elektropop műfaját forradalmasító Vive La Fête fogja őrületbe kergetni a budapesti közönséget. Zenei nyelvük igencsak különös. Kicsit olyan, mintha a nyolcvanas évek popzenéjének legjavát a hűvös new wave-vel, a legjobb fajta elektronika elképesztő hangzásaival és a hatvanas évek legbájosabb, Serge Gainsbourg által inspirált francia szövegeivel kevernénk össze.

A Futurspektiv záróeseményeként pedig este nyolctól lép fel a Trafóban a neves koreográfus, Arco Renz, és társulata, a Kobalt Works. Előadásuk a nőiségről és a másságról szól, s a 21. századi táncnyelvet a kathak és a balinéz tánc illetve a kínai opera hagyományával ötvözi. Az i!2 című darab újraértelmezi és megkérdőjelezi egyén és egyéniség, közösség és szabadság fogalmát, két ember, illetve két test egymáshoz való viszonyát – legyen szó társról, szeretőről vagy csupán egy idegenről. A másikról tehát. Pontosabban a másságról.