EAST életműkoncert

Jegyár: 
6350, 8900, 12900 Ft
Időpont: 
2013. március 12. 19:30 - 22:00 - kedd

Közel tizenkilenc év után Budapesten, 2013. március 12-én 19.30 órakor a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lép újra színpadra az EAST.

Az EAST 1975 nyarán alakult és még abban az évben, november 15-én mutatkozott be Szegeden. A legendás KISZÖV Klubban - a Móczán Péter (basszusgitár), Varga János (gitár), Király István (dob) és Szakcsi Lakatos Béla (el. zongora), felállású zenekar az első fellépésén elképesztő sikert ért el. Ez a koncert és ez a siker indította el a zenekart a közel húsz éves pályáján, amely során több mint ezer koncertet adtak itthon és külföldön, 11 nagylemezük jelent meg, Magyarországon kívül Japánban és Nyugat-Európában is.
Az EAST 1994. szeptember 24-én a Budapest Sportcsarnokban lépett fel utoljára.

Tizennyolc év hallgatás után a Pécsi Országos Színházi Fesztivál (POSZT) megtisztelő felkérésére az EAST 2012. június 8-án 20 óra 15 perckor lépett a pécsi Kodály Központ zsúfolásig megtelt hangversenytermének színpadára. A siker minden várakozást felülmúlt. Az EAST legszebb és legmaradandóbb zenéiből összeállított két és félórás koncert végén a közönség hosszú percekig felállva tapsolt. Ekkor született az elhatározás, hogy „el kell vinnünk az EAST zenéjét más városokba is, első sorban szülővárosukba, Szegedre és Budapestre, a Művészetek Palotájába, a zene felszentelt templomába”.

A koncertprogram az EAST szinte teljes életművét átíveli. A máig legsikeresebb első, Játékok című album (1981) teljes zeneanyagát, a Hűség című nagylemez (1982) hat opusát az eredeti felfogásban, a számokat összefűzve adják elő. A koncert további részében A szerelem sivataga (1987), a Radio Babel (1994) albumok és Az áldozat (Szodoma) című balettzene (1984) legszebb és legmaradandóbb számai, részletei hangzanak el.

A koncerteken az EAST történetének két legsikeresebb formációja lép színpadra.

  • 1980-1983: Zareczky Miklós – ének, Móczán Péter – basszusgitár, Pálvölgyi Géza – billentyűs hangszerek, Varga János – gitár, Király István – dob.
  • 1987-1994: Móczán Péter és Pálvölgyi Géza mellett, Dorozsmai Péter – dob, Takáts Tamás – ének,
    valamint közreműködő zenészek: Madarász Gábor – gitár, Czerovszky Heni - vokál, Veres Mónika - vokál.