4. Tánc Világnapi Maraton

Időpont: 
2013. április 27. 0:00 - szombat - 2013. április 28. 0:00 - vasárnap

1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete részeként működő Nemzetközi Tánctanács alkotta meg a Tánc Világnapját. A dátummal egyben Jean-Georges Noverre (1727-1810), a modern balett megalapítójának születésnapjára emlékezünk.


“Szeretek úgy tekinteni egy táncelőadásra, mint az együtt létezés ünneplésére,
amikor helyet és időt biztosítunk egymás számára. Hajlamosak vagyunk
megfeledkezni erről, holott egy előadás mögöttes szépsége főleg az emberek
összetalálkozásában rejlik. Abban, hogy ott ülnek egymás mellett a sorban és
megosztják azt a pillanatot. Nincs ebben semmi bizalmas; egy előadás rendkívüli
társasági élmény. Mindnyájan összegyűltünk erre a rituáléra, ami összeköt minket az
előadással és ugyanazzal a jelennel.”
- írta Sidi Larbi Cherkaoui 2012-ben Tánc Világnapi Üzenetében.

2013. április 24. 18:27 - Tanc_Vilagnapi_Maraton_foto_Hajdu_D (1).jpg ©Tanc_Vilagnapi_Maraton_foto_Hajdu_D (1).jpg

„Célunk, hogy az alkotók, a szakma és a közönség számára egyaránt ÖRÖMÜNNEP
legyen a Tánc Világnapja.” Mi pedig ezt írtuk 2010-ben, és továbbra is ugyanígy
gondolunk erre a napra. Leginkább egy fesztiválként, ami a szakma erejéről, a
minőségről és a tánc szeretetéről szól.

Immáron 4. éve szervezünk egy fesztivált, ahol a táncszakma szereplői láthatják
egymás munkáit és lehetőségük van az együttműködésre, ugyanakkor a nézők
kedvükre válogathatnak a tánc különféle műfajai közül. A tánc világában nem jártas
nézők rövid előadás-részleteken keresztül ismerhetik meg a mai irányzatokat és
alkotókat. Az előző három év szellemiségének folytatásaként a társulatok és alkalmi
együttműködők több helyszínen mutatkoznak be, mintegy ízelítőt adva ezzel a
hazai táncélet jelenéből, melyhez idén ismét nemzetközi előadók is csatlakoznak.

Idén kibővítettük a fesztivált kétnaposra, így egy egész hétvégén keresztül
programokat kínálunk. Mivel április 29. hétfőre esik, így 27-én és 28-án vehetnek
részt az érdeklődők a maratoni eseményen, vasárnap éjfélkor pedig közösen
koccintunk a jeles nap alkalmából és felolvassuk az idei tánc világnapi üzenetet. A
rendezvény 2013-ban három teljesen új helyszínen valósul meg, melyek közül kettőt
(Átrium Film-Színház és Jurányi Inkubátorház) ősszel nyitottak meg, a Széll Kálmán
tértől néhány száz méterre. Mindhárom, egymáshoz közel eső helyszín és kulturális
központ, köztük a Millenáris is, tudatosan keresi az együttműködési lehetőségeket,
minél jobban bevonzva a kerületi és budai lakosokat is.

2013. április 24. 18:27 - letöltés (1).jpg ©letöltés (1).jpg

Április 27-én szombaton a tavalyihoz hasonlóan idén is megrendezésre kerülnek
az ingyenes táncórák, ahol kezdők és profik egyaránt megtalálják a hozzájuk
legközelebb álló stílust.
Helyszínek:
Átrium Film-Színház (1024 Budapest, Margit körút 55.)
Millenáris (1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20)
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház (1027 Budapest, Jurányi u. 1-3.)
Mellékelt fotók a 2012-es Tánc Világnapi Maratonról: Hajdú D. András
A részletes program megtalálható az Átrium Film-Színház honlapján: www.atriumfilmszinhaz.hu

A szervezők - Átrium Film-Színház, Duda Éva Társulat és a Középeurópai Táncszínház sajtóközleménye