A nyári szünet előtti utolsó San Marco Szabadegyetemen Dr. Freund Tamás akadémikus, agykutató tart előadást "Belső világunk szerepe tanulási és memória folyamatokban - Agyhullámok és kreativitás" címmel.

Ön fiatalon nemzetközi hírű tudós lett. Mi volt az a motiváló erő, amely erre a pályára vezette?
Családom mindkét ága Veszprém környékéről, egy sváb faluból származik, nagyszüleim földművesek voltak. A családi háttérrel tehát nem magyarázható, hogy kutató lettem, de szüleim kezdettől fogva megkövetelték, hogy tanuljak. A természettudományok és a zene volt az, ami rendkívüli módon vonzott, sokáig nem is tudtam dönteni melyiket válasszam hívatásul. Végül a harmadikos gimnazista biológia tankönyv döntötte el a sorsomat, amely tele volt Szentágothai János szebbnél szebb ábráival az agy szerkezetéről és működéséről. Mindez a biológia tanárnőnk izgalmas, motiváló előadásában annyira magával ragadott, hogy elhatároztam, agykutató leszek.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem biológus szakon, de már két éves koromban diákkörözni kezdtem Szentágothai János és Somogyi Péter mellett a SOTE-n. Mindkét témavezetőm szakmai és emberi kiválósága, az önállóan végzett kutatási feladatok izgalma, a felfedezés öröme tovább erősítették lelkesedésemet. Ehhez társult még az első Oxfordi Egyetemi tanulmányút 22 éves koromban, amit továbbiak követtek. Itt gyakran találkozhatott az ember akár egy folyosói beszélgetés erejéig a legkiválóbb tudósokkal, néha Nobel-díjasokkal, akik érdeklődve hallgatták beszámolóimat legújabb eredményeimről. Ennél nagyobb motiváció azt hiszem, nem kell egy fiatal tudós palántának.

Mitől lesz valaki kreatív?
Agyunk úgy tárolja el a memórianyomokat, hogy belső világunk, amely nem más, mint érzelmeink és motivációink összessége, a külvilágból érkező információ-csomagokra ráüti a maga pecsétjét. Ettől válik az tartósan tárolhatóvá és könnyen előhívhatóvá. Ma már mindenkinek korlátlanul rendelkezésére áll szinte minden információ például az interneten keresztül. Az lesz kreatív, akinek erről más jut az eszébe, mint az átlagembernek. Ez akkor következhet be, ha egyedi és komplex belső világunk hozzárendelte a maga impulzusait az információ-csomagokhoz azok elraktározása során. A két legfontosabb nevelési feladat a kreativitás szemszögből, hogy a belső világot gazdagítsuk elsősorban művészeti, erkölcsi, etikai nevelés révén, és igényt teremtsünk a fiatalokban arra, hogy időt, agyi kapacitásokat hagyjanak a belső világ impulzusai számára, hogy azok hatékonyan társuljanak a külvilági információval a feldolgozás és tárolás során. Félő azonban, hogy az információ-robbanás és globalizáció révén felgyorsult világunkban az emberi agynak nem marad ideje és kapacitása arra, hogy a belső világ impulzusait bevonja a tanulási folyamatokba. Ezáltal nem csak a kreativitás csökken, de lelki elsivárosodás, a felületes tudásból származó frusztráltság, stressz is fenyeget.
Véleményem szerint az érzelemvilág gazdagításának leghatékonyabb módja a művészeti és erkölcsi nevelés, ami sajnos egyre kevesebb figyelmet kap világszerte napjainkban. Pedig ebben kiváló hagyományaink révén, élen járhatnánk. Elég, ha a művészetek terén a Kodály módszert említem, amit ma is tőlünk tanul a világ. A lelki elsivárosodás jelei egyértelműen észlelhetők a mai fiatalság körében, amihez hozzásegít az internet, a számítógépek virtuális valósága, a szelektálatlan információáradat, a hit és vallási erkölcs negyvenéves  száműzetése, de a művészeti tárgyak színvonaltalan oktatása is, ami lehet, hogy részben ezen tárgyak presztízsveszteségének tulajdonítható. Elgondolkodtató, hogy milyen ritkán okoz manapság katartikus élményt egy fiatalnak egy költemény vagy egy zenemű meghallgatása. Középiskolákban a gyerekeknek elsősorban erkölcsi, etikai normákkal kellene megismerkedniük, és színvonalas pedagógusi irányítás mellett színjátszással, költészettel, muzsikálással, képzőművészettel kellene a legtöbb időt tölteniük. Minél több katartikus élményhez kell juttatni őket az alkotás és befogadás folyamata során, és erre elsősorban a művészeti tárgyak alkalmasak. Tárjuk szélesre bennük a befogadás folyosóját az agy és a külvilág között, hiszen ugyanezen a folyosón közlekedik az alkotóképesség is, csak ellenkező irányban.  Ezáltal nem csak kreativitásunk nő, hanem emberségesebb emberekké válhatunk a pénz, az önzés és az érdekkapcsolatok világában.
A magyar mindig is egy emocionális nép volt, az alkoholizmusban, válási és öngyilkossági statisztikákban való tartós dobogós helyezésünk is ezt igazolja. Itt az ideje, hogy elkezdjük ennek az örökségnek, gazdag érzelemvilágunknak a pozitívumait élvezzük: úgy tanítsuk, neveljük fiataljainkat, hogy érzelmeik, motivációik, pozitív gondolkodással, megismerni vágyással, erkölcsiséggel párosulva, kreatív tevékenységben öltsenek testet, hogy minél több alkotó elménk legyen az ország és a nemzet előtt álló súlyos válsághelyzetből való kilábaláshoz.

Lehetetlen nem észrevenni az analógiát a számítógépes hardver-szoftver és az agy és lélek között. Mit gondol erről egy agykutató?
Ez egy régi filozófiai alapkérdés, amire nincs tudományosan megalapozott válasz. Mindenki eldöntheti, hogy ismereteit mérlegre téve miben hisz. A materialista álláspont szerint az agy, mint az anyag evolúciójának csúcsa, legkomplexebb terméke, kitermelt magából egy nem anyagi jellegű entitást, az elmét, ami aztán irányítólag hat vissza az őt létrehozó agyra. Tehát az elme az anyagi agy emergens tulajdonsága. Ezt én nem tudom elfogadni, én abban hiszek, hogy az anyag valóban az agynál érte el legkomplexebb szerveződési formáját, és ez által vált alkalmassá az Isteni eredetű lélek befogadására. Az agyon keresztül képes a Teremtőtől származó, szabad akarattal rendelkező lelkünk megnyilvánulni, a többi emberi lélekkel való folyamatos interakció közepette, az anyagi világ számára.

Úgy tudom, szervezetünk sejtállománya nyolcévente teljesen kicserélődik. Ez így van az agynál is? Ha igen, miért nem vesznek el a korábbi emlékképeink?
Az idegsejtek nem osztódnak, születésünk után számuk már csak fogy. Őssejtekből felnőtt korban is keletkeznek idegsejtek, de ezek száma minimális, és csupán egy-két nagyon körülhatárolt helyen képesek beépülni az idegsejt-hálózatokba. Szó sincs tehát a sejtek lecserélődéséről, csupán a sejteket felépítő molekulák cserélődnek folyamatosan. Mindeközben a sejtek megőrzik integritásukat, kapcsolatrendszerük használattól függő módon plasztikusan változik, például tanulás során. Ilyenkor az éppen kódoló sejtek megerősítik kapcsolatukat egymással, aminek során több receptor épül be a kapcsolódási pontokba. Ezek a receptor molekulák cserélődnek ugyan, de olymódon, hogy ez a kapcsolatok erősségét ne érintse.

Az emberi viselkedés zavarainál hogyan lehet szétválasztani az organikus és a lelki betegségeket? A WHO előrejelzései szerint a XXI. század legsúlyosabb egészségügyi problémái a lelki betegségek, azon belül is a depresszió, a szorongás. A depresszió gyógyítását ma gyógyszeres kezeléssel oldják meg. Ilyen egyszerű lenne a psziché gyógyítása, csak a hiányzó kémiai anyagot kell pótolni?
A neurobiológia fejlődésével egyre több, korábban tisztán lelkinek gondolt betegségnek sikerült megfejteni az idegsejthálózati, fiziko-kémiai magyarázatát. Köztudott, hogy pszichés zavarok, például a szorongás, krónikus stressz, egyéb szerveinkre is káros hatással vannak, például szív-érrendszeri problémákat, gyomorfekélyt okozhatnak. Hasonló logika alapján valószínűsíthető, hogy ezek a pszichés zavarok, amelyek kóros idegsejthálózati aktivitással jellemezhetők, magában az agyban is okozhatnak tartós fiziko-kémiai elváltozásokat. Például tartósan, csökkenhet, vagy nőhet különböző enzimek, receptor fehérjék termelődése, ennek következtében átépülhetnek idegsejthálózatok, sőt szelektív pusztulásuk is felgyorsulhat.
Kérdés, hogy a pszichés probléma okának megszűnése után meddig és milyen szinten lehetséges a spontán regeneráció. A génkifejeződés és fehérjeszintézis talán esetenként helyreállhat, de az átépült neuronhálózatok normalizálódása, az elpusztult idegsejtek pótlása már nem lehetséges. Ez utóbbi esetekben marad a gyógyszeres beavatkozás.