„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

05.28. kedd 19.00: utó-GYERMEKNAP! Gyerkőcöknek, 14 éves korig ingyenes. De nemcsak gyerekeknek, minden korosztálynak ajáljuk ezeket a némafilmeket zenei aláfestéssel, magyar nyelvű inzertekkel.
Isten hozta! (amerikai, Buster Keaton, 1923, 66’)
Ezzel a gyermeki fantáziával és leleménnyel megalkotott, western elemeket parodisztikus éllel felvonultató, hihetetlenül fordulatos korai remekével lépett a klasszikus burleszk halhatatlanjainak azóta sem túl népes táborába az örök pléhpofa Keaton… („… zakatol a mesevonat…
Cirkusz (amerikai, Charlie Chaplin, 1928, 69’)
Chaplin egyik legkiemelkedőbb műve! A legendás Csavargó ezúttal egy vándorcirkuszba csöppen: folyton borsot tör a kegyetlen igazgató orra alá, belehabarodik annak lányába, bohócokkal bohóckodik, oroszlán-ketrecből udvarol az oroszlán jelenlétében, hajmeresztőn kötéltáncol majommal a vállán… és még sorolhatnánk! („kenyér és cirkusz”)
05.29. szerda 19.00: Az első tanító (orosz-kirgiz, Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij, 1965, 97’)
©első
Tarkovszkij egykori alkotótársának, Nyikita Mihalkov testvérbátyjának korai, ám teljesen érett alkotása Csingiz Ajtmatov műve alapján: egy magas hegyektől ölelt, világtól elzárt kis kirgiz faluba megérkezik az első tanító, hogy a mostoha körülmények (kiváltképp a humán rezisztencia) ellenére apránként világosságot gyújtson a helyiek kobakjában… (avagy: a cél szentesítheti-e az eszközt?)
05.30. csütörtök 19.00: 451 Fahrenheit (francia-angol, François Truffaut, 1966, 112’)
(Annak idején többen is ufónak „ejtettük” Truffaut-t… - talán e filmje iránti őszinte csodálatunk és lelkesedésünk lecsapódásaként?) A tavaly ilyenkor elhunyt Ray Bradbury világhírű sci-fijének nem kevésbé kultikus megfilmesítése egyedülálló vállalkozás az újhullám egyik alapító atyjának pályáján: sziporkázóan szellemes, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató antiutópia, hamisítatlan szerzői kézjegyekkel, nagyszerű színészi alakításokkal… (égessünk könyveket? vagy netán a TV öl, butít és nyomorba dönt?) (angol nyelven, magyar felirattal)
A filmek előtt rövid bevezetőt mond, a végén a beszélgetést vezeti Reményi Róbert filmesztéta.
Helyszín: Moha Kávéház és Kultúrtér
1114 Budapest, Bartók Béla út 11-13.