A SkyShowtime nyilvánosságra hozta a valódi bűnesetet felgöngyölítő, exkluzív drámasorozata, a Happy Face (A mosolygós gyilkos) hivatalos előzetesét és premierdátumát. A sorozat május 8-án érkezik, rögtön három epizóddal. A premiert követően az új részek hetente jelennek meg.

2013. 17-18-án titokzatos vadon és csodálatos vízi világ tárul fel mindazok előtt, akik részt vesznek a Gemenc Zrt. kenutúráin. A vízitúrák alkalmával szakvezető segítségével járják be a kalandra vágyók a Gemenci erdőben megbújó dunai mellék- és holtágakat. Azért is érdemes lapátolva kirándulni, mert Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejének egyedi növény- és állatvilágát legkönnyebben a vízitúrázók figyelhetik meg.
A Gemenci erdőben megbújó dunai mellékágakat különleges módon is fel lehet fedezni. Az országban egyedüliként itt az erdei vasút járataival szállítják a kenukat a Duna mellékágaihoz, valamint a Sió partjára. A túrák kiinduló és érkezési pontja legtöbb esetben a Gemenc Zrt. Pörbölyön található Ökoturisztikai Központja. A résztvevők itt kapják meg a túrázáshoz nélkülözhetetlen mentőmellényeket, túralapátokat és a csomagok szállításához szükséges vízhatlan hordókat. A résztvevőket szakavatott túravezetők kísérik végig az út során. A vacsorára elfogyasztott vadételt követően a túrázók az éjszakákat sátorban, tábori körülmények között töltik el. A kenutúrákat csak megfelelő időjárási viszonyok és vízállás esetén tartják meg a szervezők.
A tapasztaltabbak számára egy 60 kilométer hosszúságú vízitúrát szervez a Gemenc Zrt. 2013. augusztus 17-18-án. A túrázók 2 nap alatt Szekszárdról indulva kipróbálhatják a zsilipelést a Sión, bejárhatják a Gemenci erdőn átfolyó dunai mellékágakat, napozhatnak igazi homokzátonyokon, majd a Duna főmedrén lapátolva érkeznek meg Bajára.
Sajtóközlemény