Schild Tamás fotóművész kiállítása a Balassi Intézetben
„Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a
legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik.”
Weöres Sándor

Szép cigányaim címmel nyílik kiállítás Schild Tamás fotóművész alkotásaiból a Balassi Intézetben. 
Cigány — mindannyiunk számára más és más a jelentéstartalma ennek a szónak: elmosódott emlékek gyermekkorunkból, velünk élő szomszédság vagy csak felvillanó képek a média valamelyik hozzánk elérő felületéről.
Sokszor kénytelen-kelletlen együttélésként éljük meg a velük való találkozást, más esetben viszont örömmel hajlunk meg zsenialitásuk, életörömük, kifejezőkészségük előtt.
Találkozásaink elkerülhetetlenek, ismétlődők: minden új találkozás egy ismételt lehetőség egymás elfogadása, megismerése felé.
Hogyan látja őket egy fotográfus, aki velük élt, velük nőtt fel? Mit szeretne mindebből megmutatni nekünk?
A Szép cigányaim című kiállításon Schild Tamás fotográfus 36 képe segítségével mutat meg számunkra eddig ismeretlen kapukat egy lehetséges új találkozás felé.
A művész egy magyarországi faluban nőtt fel, ahol romákkal együtt élt, játszott és birkózott. Ötvenéves fejjel tért vissza ide, azzal az elhatározással, hogy lefotózza azokat az embereket, akikkel együtt cseperedett fel, esetleg azok gyermekeit, unokáit.
A kiállítás katalógusában Katkó Tamás, a kiállítás kurátora többek között a következő gondolatébresztő sorokkal ajánlja Schild Tamás fotográfiáit.
„És – sokunk helyett is – teljesítette a Csoóri Sándor által évtizedekkel ezelőtt kirótt feladatot. Leült egy emberrel szemközt, és együtt megkeresték a legfontosabb szavakat: kijátszottság, bűn, türelem, egymásrautaltság, sértetlenség, megsebzettség, a ti szokásaitok, a mi szokásaink, aztán ezeket olyan mondatokká fűzték, melyek képesek elfoszlatni tévhiteinket, megváltoztatni igazságainkat, féligazságainkat.

 Aztán még többet tett: a mondatokat képekké formálta és megmutatta a világnak. A cigányportákról úgy hozott el mindent, hogy közben az ott élőktől nem vett el semmit, sőt munkájával őket segítette. Modelljei elé tárták egész lényüket, vallottak múltjukról, jelenükről, hogy hírt küldjenek az így-úgy, de mégiscsak élő csendes többségről. A fotókon pedig, a szemeken, arcokon, mozdulatokon túl felsejlenek a vágyak, örömök, bánatok, méltatlan sorsok. Nemcsak a cigányoké, mindnyájunké.
Olyan szépnek, egyszerűnek tűnik mindez! A képek könnyedségét látván, fel sem merül bennünk, milyen lelki mélységekbe kellett alászállni ehhez az eredményhez!

A Balassi Intézet sajtóközleménye