A SkyShowtime nyilvánosságra hozta a valódi bűnesetet felgöngyölítő, exkluzív drámasorozata, a Happy Face (A mosolygós gyilkos) hivatalos előzetesét és premierdátumát. A sorozat május 8-án érkezik, rögtön három epizóddal. A premiert követően az új részek hetente jelennek meg.
Ingyenes beszédszűrés és tanácsadás programmal csatlakozik az újonnan megalakult Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Európa 70.000 logopédusának legnagyobb megmozdulásához, a Logopédia Európai Napjához. Ebből az alkalomból megrendezett sajtótájékoztatón a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat megbízott főigazgatója Mosányi Emőke elmondta: szakszolgálatunk 24 tagintézménye március 6-án a főváros egész területén várja mindazok jelentkezését, akik úgy érzik, gondjaik vannak beszéd- és nyelvhasználatukkal, gyermekük nyelvfejlődésével kapcsolatban.
Hazánkban egyre több, - tavaly áprilisi KSH felmérés szerint 144 ezer fő volt - a külföldi letelepedők száma. Manapság már szinte mindannyiunk környezetében élnek olyan gyermekek, akiknek szülei más, vagy eltérő anyanyelvűek. A gyermekek beszédfejlődésében fontos szempont, hogy az anyanyelvük biztonságos formában mind az értés, mind a kifejező beszéd terén kialakuljon. Ha a gyermek beszédészlelése, beszédmegértése gyengébb, előfordulhat, hogy késve, nehezen tanul meg beszélni. A több nyelv egyidejű elsajátítása további nehézségeket okozhat a nyelvfejlődés terén. Ilyenkor logopédiai megsegítéssel tanítjuk meg a gyermeket „beszélni”, hogy a nyelv, mint kommunikáció a többnyelvű gyermekek számára örömforrás, pozitív megerősítést eredményező, jól használható rendszer lehessen.
Fontosnak érezzük, hogy a nyelvvel, beszéddel kapcsolatos problémák időben felszínre kerüljenek, hogy a legmegfelelőbb formában, a legrövidebb idő alatt orvosolni tudjuk őket, és a felesleges aggodalmakat eloszlassuk, ezért kibővült feladatellátással, a személyi feltételek javításával, a korszerűbb és minőségi szolgáltatások megszervezésével tudjuk biztosítani 85.000 kiemelt figyelmet igénylő gyermek ellátást - mondta Mosányi Emőke.
Az ingyenes tanácsadás és beszédszűrés mellett többek között gyermekrajz kiállítást és játékos vetélkedőket szervezünk, valamint bemutatóórák, előadások, kerekasztal beszélgetések, műhelymunka, esetismertetések hallgathatók a többnyelvűséggel kapcsolatos témákban.
Bővebben a programról: www.logopedia11.hu