Határon Túli Magyar Színházak Szemléje 2014

Helyszín: 
Időpont: 
2014. május 7. 0:00 - szerda - 2014. május 11. 0:00 - vasárnap

A Thália Színházban 2014. május 7. és 11. között harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje. Az 5 nap alatt 10 előadást láthat a közönség.

A szemle kísérőprogramja Németh László grafikus plakátkiállítása, melyet április 29-től egészen a programsorozat végéig lehet megtekinteni.

A nagyszínpadon először a Kassai Thália Színház mutatkozik be a hazai közönségnek. Előadásukban Egressy Zoltán sikeres darabja, a Portugál lesz látható, palóc nyelven, Dudás Péter rendezésében. A szemle a Komáromi Jókai Színház előadásával, Az arany ára című „piaci játékkal” folytatódik, ami Bereményi Géza Eldorádó című filmjének kedvelt színpadi adaptációja – rendezője Bagó Bertalan. Ezt követi másnap a frissen alakult Marosvásárhelyi Spectrum Színház előadása, Tamási Áron: Vitéz lélek című „komoly játéka”, Török Viola rendezésében, közreműködik a Bekecs Néptáncegyüttes. Szombaton a Csíki Játékszín előadását, Gogol: A Revizor című klasszikus komédiáját nézhetik meg, rendezője Parászka Miklós. A szemlét a nagyszínpadon az Újvidéki Színház, Henrik Ibsen: Rosmersholm című klasszikus drámája zárja, melyet Anca Bradu rendezett.

2014. április 16. 15:01 - Határon Túli Színházak Szemléje a Tháliában ©Határon Túli Színházak Szemléje a Tháliában

Az Arizona Stúdióban az Aradi Kamaraszínház számos díjat nyert produkciója, Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata kezdi a programot – rendezője Tapasztó Ernő. Ezt követi a nagyváradi Szigligeti Színház, Forgách András: A fiú című darabjával, az író rendezésében. Ezután a Marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkciója, Székely Csaba: Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámája következik, Sebestyén Aba előadásában, rendező Sorin Militaru. Szombaton a Zentai Magyar Kamaraszínház Bertold Brecht: Koldusoperája lesz látható, melyet a színház fiatal társulata ad elő. Rendezők: László Sándor és Balázs Áron. A szemle utolsó stúdió előadása a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkciója, Martin McDonagh: Leenane szépe című tragikomédiája lesz. Az előadás rendezője Upor László. Az előadásokat közönségtalálkozó követi, ahol a produkciók alkotóival találkozhatnak az érdeklődők.