Timár Ferenc festőművész (1964-2005) emlékkiállításán eszünkbe juthat, sokszor beszélt arról, hogy számára mindennél fontosabb a prófétikus tanúság tisztasága, hogy tiszta szellemi hatást adjanak tovább és ébresszenek a képei, és mint tudjuk, ez voltaképpen lehetetlenül magas mérce.

„Hiperszenzibilitása, intellektuális fogékonysága sokkal többrétű volt, hogy „csak művész” legyen. Mint hívő, mint keresztény ember a szellemi érzékenysége, a sokrétű kreativitása révén volt művész, illetve művész is. A művészetnek számára ugyanis csak azért volt értelme, mert Isten maga alkotó, mert lényéhez tartozik, hogy formákat hoz létre. És a Ferire jellemző radikalizmussal ebből azt a következtetést vonta le, hogy nem akarja elesztétizálni ezt az általa igazságként felismert tényállást, vagyis nem használja fel sem a művészi ambíciói legitimálására, sem pedig a fennálló világ apológiájára. Ebből következően minden művével elkeseredetten, sőt konokul kereste a hiteles művészi megnyilvánulás lehetőségeit, és folyamatosan kétségben volt afelől, hogy ez egyáltalán megtalálható.

Ha megpróbálnánk egy művészettörténész szemével nézni a képeit, túlzottan sokfélének találhatnánk, ami persze abból is következik, hogy a művész maga nem szelektálta, nem rendezte el hagyatékát, nem különítette el a puszta kísérletezést a „kész” opustól. Ezért a teljes anyag ismerete felerősíti bennünk azt a képzetet, mely valamelyest mégis találó, hogy inkább kísérletek sorozatának vagyunk tanúi, mintsem egy lezárt alkotói pályának. Ez a fajta, egyébként legitim megközelítés azonban nem veszi figyelembe e képek művészi intenciójának a kortárs festészettől radikálisan eltérő voltát. Következésképpen nem lehet számon kérni rajta a sokszálú referenciát, mely olyan szélsőségektől indulva, mint amilyen az expresszionizmus és a konstruktivizmus, Kleen át a transzavantgardig nyúlik. Timár Feri számára lényegesebb volt a biblikus inspiráció tisztán tartása, mint formanyelve koherenciája, és kontinuitása. Sokszor beszélt arról, hogy számára mindennél fontosabb a prófétikus tanúság tisztasága, hogy tiszta szellemi hatást adjanak tovább és ébresszenek a képei, és mint tudjuk, ez voltaképpen lehetetlenül magas mérce. Ezért is csapong végletek között. Egyszer még szinte mintha folytatná a neoprimitív festészetet, Biblia-illusztrációi naivitásával, vagy imitálná az expresszionisták, elsősorban Emil Nolde erőteljes gesztusnyelvét, máskor viszont szinte a végletekig csupaszítja a formát és a színhasználatot, szinte már a kristályos ürességig.”

(Kocziszky Éva - Siflis András, részlet a Timár Ferenc műveit bemutató emlékkötetből)

Timár Ferenc 1964-ben született Törökbálinton. 1988-ban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán. Mestere Sváby Lajos volt. Tragikus hirtelenséggel hunyt el 2005-ben.