Mesekalandok a hosszú hétvégén a Skanzenben

Helyszín: 
Időpont: 
2015. augusztus 20. 0:00 - csütörtök - 2015. augusztus 23. 0:00 - vasárnap

Az augusztus 20-i négynapos Mesés hétvégén a gyerekeké a szentendrei Skanzen.

Azokat a gyermeki énjüket még őrző felnőtteket is várják, akik szembe mernek szállni a sárkánnyal, hogy kiszabadítsák a királylányt, hamubasült pogácsával a batyujukban vándorútra indulnak, kiállják a három próbát, varázsbuborékkal tesznek csodákat, madárfüttyöt csalogatnak elő élettelen tárgyakból, egyszóval pár órára kilépnek a mindennapokból, hogy egy csodavilágban kalandozzanak.

A szentendrei Skanzen Mesés hétvégéjén augusztus 20. és 23. között minden egyes nap más-más mese kerül a középpontba, és a mesékkel együtt újabb és újabb kézműves foglalkozások, kalandok várják a látogatókat.

Augusztus huszadikán hét állomásos mesetúrának vághatnak neki saját készítésű zokniparipájukon a bátrak, hogy megszerezzék a három aranyhajszálat, túljárjanak a sárkány eszén, és a próbákat kiállva kiszabadítsák a világszép nádszálkisasszonyt.
Augusztus 21-én furfangos állatok játsszák a főszerepet, ezt követően szombaton csodatévő varázsmeséket élhetnek át a családok, majd augusztus 23-án kincskereső történet elevenedik meg a portákon.

A látogatóknak alkalmuk lesz próbára tenni magukat a népi ügyességi, erősségi és furfangos gyakorlatokon. A kalandra induló vándoroknak hamubasült pogácsa dukál, amihez a batyut is elkészíthetik, de lesz aranyszőrű bárány-, fátyol-, kincses erszény-, varázssíp-, sőt varázskavics-készítés is. A Molyolda játszóház régi idők játékaival várja a vendégeket, az alkotásra vágyók pedig mesefestésben és közös meseköltésben élhetik ki fantáziájukat.  A megfáradt hősök a mesekuckóban pihenhetik ki magukat tündéres, manós meséket hallgatva, de a Pajtamozi is várja őket reggeltől estig a klasszikus Magyar Népmesék rajzfilmsorozat epizódjaival.
A Mesés hétvége részletes programja itt található.