Két cirkuszi este Hobóval

Időpont: 
2015. október 31. 19:00 - szombat - 2015. november 7. 19:00 - szombat

„Tátong a sötétség, a drót remeg a lábam alatt, kacag a lelátó."

Elég csak behunyni a szemünket, és a Kéne egy világszám című dal máris elrepít minket a hétköznapi csodák szülőhelyére, a cirkuszba. Nem tudni, hogy Hobo, a tehetséges dalszövegíró és előadóművész évente hányszor jár cirkuszba, az viszont biztos, hogy október 31-én és november 7-én ott lesz, és 19 órakor fellép a Fővárosi Nagycirkuszban, hogy személyesen is keresse azt a világszámot, amelyről 2009 óta énekel.

A Fővárosi Nagycirkusz Balance című előadása tematikájában az egyensúly köré épül, a nyitódal pedig megadja az est hangulatát, a társművészetek összekapcsolásával már a cirkuszművészet megújulása felé mutat. Földes László „Hobo” a magyar kultúra ikonikus alakja, egyik igazán fontos és megkerülhetetlen személyisége. Az ő dalával – annak külön a műsorra készült átiratával – indul az előadás, amelyet a konferanszié, Maka Gyuszi ad elő a közönségnek.

Két estére azonban különleges alkalmat kínál a Fővárosi Nagycirkusz a Hobo-rajongóknak, október 31-én és november 7-én 19 órakor a Balance című előadás nyitószámát, a Kéne egy világszámot maga a Kossuth-díjas zenész, dalszövegíró énekli el a porondon. 

Tudta ön,
hogy 2009-ben jelent meg Hobo pályafutásának egyik legjelentősebb lemeze, a Circus Hungaricus, amelynek szövegei három fő gondolati kör köré csoportosulnak: generációs önvizsgálat, mély társadalompolitikai elemzés, staféta-átadás, tudás és tapasztalat-áthagyományozás problematikája és gondolati köre.
hogy a Circus Hungaricusban nem voltak töltelékszámok, mind a 15 dal egyformán erős, izgalmas, felkavaró, pimasz, brutális, szívszorító és gyönyörködtető, pontosan olyan, mint az igazi cirkusz nyújtotta élmény.
hogy a cirkuszművészet megújítása kapcsán ARTista Café címmel havonta ingyenes   előadásra, beszélgetésre hívják a nézőket a Fővárosi Nagycirkuszba.

Kapcsolódó programok a Fővárosi Nagycirkuszban:
ARTista Café: Együttélés és együttműködés az állatokkal, ember és állat viszonya a színpadon – 2015. november 2. 18 óra
A Balance című műsor aktuális előadásairól folyamatosan tájékozódhat a honlapon.