25. Budapest Boat Show

Helyszín: 
Jegyár: 
2000 Ft
Időpont: 
2016. február 18. 0:00 - csütörtök - 2016. február 21. 0:00 - vasárnap

2016. február 18. és 21. között 25. alkalommal várja a látogatókat a Budapest Boat Show kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Az 1991-ben, az Utazás kiállítás mellett debütáló rendezvény az évek múlásával egyre nagyobb érdeklődésre tartott számot, a 2000-es évek végén már egyedül töltötte meg a HUNGEXPO legnagyobb, „A” pavilonját, és vált Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötőjévé, a hajózás és vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvényévé. Később, a 2010-es évek elején csökkenni kezdett a kiállítás látogatottsága, ezért 2013-ban úgy döntöttek a szervezők, hogy a figyelembe véve a piaci változásokat, a kiállítói és látogatói igények figyelembe vételével megújítják a rendezvény alapkoncepcióját. Ennek köszönhetően a Budapest Boat Show újra egyre sikeresebb és látogatottabb. A legfrissebb információk alapján a kiállítás 2016-ban ismét felülmúlja majd az előző évet, annak ellenére, hogy a 2015-ös év, az elmúlt fél évtized legsikeresebb hajókiállítása volt, hiszen a FeHoVa kiállítással közösen, összesen 55.000 látogatót vonzott a területre. A kiállításnak otthont adó „G” pavilonban 80 kiállító mutatta be az érdeklődőknek 80 vitorlás, elektromos és motoros hajóját, számtalan hajózási kiegészítőit, vitorlamárkáit, szolgáltatásait, 2016-ban, pedig mindezt évek óta először, újra két pavilonban tehetik meg a látogatók!

Riói hangulat
A jubileumi Budapest Boat Show fő tematikája a 2016-os Nyári Játékok, így a tavalyi évhez hasonlóan a programszigeten ilyen tematikus rendezvények várják majd a látogatókat. Ennek keretén belül kiállításra kerülnek az olimpiai hajóosztályok, mellettük 9 darab oktatóhajó is, melyeket a közvetlen szomszédságukban felállított 40m2-es bemutató medencében, vízen is ki lehet majd próbálni. További mozgalmas programnak ígérkezik a „Kinect Olimpia”, ahol olimpiai sportágakban lehet majd versenyezni.

Programok
A programszigeten elhelyezkedő bemutató medence nem csak az oktatóhajóknak biztosít helyszínt, olyan programoknak ad otthont, mint az RC vitorlás verseny, vagy a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának bemutatója. Természetesen a szervezők a negyed évszázados jubileumra is gondoltak, ennek tiszteletére Vitorlástörténeti bemutató várja az érdeklődőket, illetve a színpadon beszélgetések zajlanak majd a Budapest Boat Show leghűségesebb kiállítóival is.

Színpad
A Budapest Boat Show főtámogatójáról elnevezett GENERALI Kikötő Színpadon több érdekes program várja mind a szakmai, mind a nagyközönség látogatókat. Természetesen itt is olimpiai hangulat várja az érdeklődőket, a 2016-os Riói Olimpiára készülő, illetve már kvótát szerző magyar versenyzők beszélnek élményeikről, tapasztalataikról. Az olimpiai versenyzők mellett Világbajnokaink is színpadra lépnek, és mint minden évben 2016-ban is szó esik a legnagyobb hazai tókerülő vitorlás versenyről, a Kékszalagról. A riói hangulatról a hétvégi Samba bemutatók gondoskodnak.

Kiállítók újdonságai
A kiállítás szervezői a 2016-os rendezvény kapcsán harmadik alkalommal hirdették meg Újdonság Pályázatunkat, melyre rengeteg pályázati anyag érkezett. Az Újdonság Pályázat célja, hogy a kiállítás támogassa a hazai hajókat, hajózási felszereléseket és kiegészítőket gyártó cégeket. A pályázatokat egy, vitorlázókat, szakújságírókat, versenyzőket, gyártókat is magába foglaló szakmai zsűri értékelte. A díjazott pályázókkal mind a pavilonban, mind színpadi beszélgetések keretei között találkozhatnak a látogatók, így megtekinthetők lesznek a Flaar Kft., Aqwia Kft. és Bravo Boats Kft. legújabb hajói, csakúgy, mint a Csepregi Vízisport Kft. (1D - One Design Sails) vitorla szettje, a Magyar Suzuki Zrt. hajómotorja és Fazekas Ákos hajózást segítő hajóműszere is.

Kedvezményes belépés
A kiállításra érdemes előre váltani belépőt, így elkerülhető a sorban állás a jegypénztáraknál, ráadásul az online vásárolt belépőhöz kedvezményesen juthatnak hozzá a látogatók. Az idei évre a kiállítás médiapartnerének jóvoltából, pedig Playboy VIP jegy is kapható, mely újság előfizetést és parkolási engedélyt tartalmaz. Bővebb információ és jegyvásárlás awww.boatshow.hu weboldalon.
A kiállítás fővédnöke 2016-ban is a rendezvény stratégiai partnerének, a Magyar Vitorlás Szövetségnek az elnöke, fő támogatója, pedig immáron harmadik éve, a GENERALI Biztosító Zrt. A kiállítás média partnere a Playboy.

Egyidejű rendezvények:

  • FEHOVA – Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás
  • V. FEHOVA-MEOE Winter Dog Show - Nemzetközi Kutyakiállítás
  • Országos Íjász Bajnokság és Fesztivál
  • Bocuse d’Or szakácsverseny - hazai döntő