Maratoni futam Brahmsszal, a Müpával és a BFZ-vel

Időpont: 
2017. január 22. 10:30 - 22:00 - vasárnap

Abszolút zene éjjel-nappal.

Már csak öt nap, és Johannes Brahms zenéjével telik meg a Müpa. Hallotta már egymás után a romantikus zeneszerzőgigász mind a négy szimfóniáját? Szereti a meglepetéseket? Képes maratoni mennyiségben fogyasztani zenét, akár reggeltől estig? Január 22-én, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös szervezésű Brahms-maratonján most mindezt egy helyen és egy időben kapja meg az ország legjobb együtteseitől.

Tizedik alkalommal rendezi meg nagyszabású közös maratonját a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa január 22-én, a magyar kultúra napján. Az egész napos rendezvény programja Johannes Brahms négy szimfóniája mellett zongoradarabjaiból, kamarazenekari, kamara- és kórusműveiből áll össze. A darabokat a magyar zenei élet legjelesebb képviselőinek előadásában hallhatjuk.
Annak, aki ellátogat a Müpába, valóban egyedülálló élményben lehet része, hiszen egymás után hallgathatja meg Brahms mind a négy szimfóniáját. A drámai és sötét, mégis lendületes és finom első a Concerto Budapest (vezényel: Keller András) előadásában szólal meg. A másodikat, amely Brahms szerint olyan kedves és vidám, mintha egy fiatal házaspárnak szólna, a Győri Filharmonikusok (vezényel: Berkes Kálmán) keltik életre. A választás nem véletlen: a darab ősbemutatóját a győri születésű Richter János, Brahms barátja vezényelte, édesapjának, Richter Antalnak pedig kulcsszerepe volt a Győri Filharmonikus Zenekar megszületésében.
A heroikus és rejtélyes harmadik, melyet a szerző barátja, Eduard Hanslick zenekritikus a legtökéletesebb Brahms-szimfóniának tartott, a MÁV Szimfonikus Zenekar (vezényel: Csaba Péter) értelmezésében hallható. Ez a darab több filmből is ismerős lehet, de Frank Sinatra és Carlos Santana is felhasználták a dallamait. A súlyos és komoly negyediket, amely mások mellett egy progresszív rockzenekart (Yes) is megihletett, a Nemzeti Filharmonikusok (vezényel: Kovács János) játsszák.

A Brahms-maratonon kamaramuzsikálásból sem lesz hiány. A B-dúr szextettet a Kelemen Kvartett, Maxim Rysanov és Kokas Dóra, az I. (D-dúr) szerenádot a Budapesti Vonósok adják elő. Különleges zenei csemegének ígérkeznek Brahms kórusművei, azaz a Három motetta, az Öt ének vegyeskarra, valamint a Szerelmi dalkeringők hármasa, amelyeket a Cantemus Vegyeskar, és a négykezes zeneirodalom elismert előadói, Zentai Károly és Bizják Dóra szólaltatnak meg zongorán. A BFZ kamaraegyüttese Brahms h-moll klarinétötösét hozza a maratonra, Rados Ferenc pedig zongorán idézi meg a nagy német zeneszerző és zongoraművész életművét a Nyolc zongoradarabbal és a Változatokkal egy Schumann-témára.

A Bachtrack kritikusa egyszer azt írta a Fesztiválzenekar BBC Promson adott koncertje után, hogy „ha Brahmsról van szó, Fischer Ivánnak nagyon pontos elképzelései vannak, tudja, mit akar”. Ezért nincs abban semmi rizikó, hogy a BFZ ezúttal meglepetéskoncerttel zárja a napot.
Mindezek mellett az Üvegteremben a nap során a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adnak ingyenes koncerteket. A Müpa Előadótermében vetítések, az előcsarnokban kiállítás várja a maratonra érkezőket.
Idén is élőben lehet követni a maratont az interneten: a koncertek HD-minőségű, online közvetítése a mupa.hu és a bfz.hu oldalakon érhető el.

A Brahms-maraton teljes programja a Müpa és a BFZ honlapján is megtalálható.
2017. január 22. (vasárnap), 10:30–22:00
Brahms-maraton

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója
Művészeti vezető: Fischer Iván