Országos turnéra indult a Képzelt riport

Több színházi bemutató, számos szinkronszerep és egy Johnny Depp-pel forgatott nemzetközi film is belefért a 2024-es évben Trokán Nóra életébe.

Sok pihenésre azonban nem volt idő, hisz januárban országos turnéra indul a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, aminek Nóra játssza a főszerepét. A kultikus darab azért is fontos számára, mert 20 évvel ezelőtt ez indította el a színészi pálya felé.

A legnagyobb vidéki arénákban, Debrecenben, Veszprémben Győrben, Szegeden és Pécsen, valamint a budapesti Papp László Arénában is színre kerül a Déry Tibor kisregénye alapján készült, Presser Gábor zenéjével és Adamis Anna szövegével örökérvényűvé vált Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című rockmusical.  Az előadásban József szerepét Szabó-Kimmel Tamás játssza, míg a női főszereplőt, Esztert, Trokán Nóra alakítja. Nóra nem most szerepel először ebben a musicalben, mint megtudtuk, 20 évvel ezelőtt ez indította el a színészi pályán. „Juana szerepét alakítottam akkor, ez volt az első szerep, amivel színpadra álltam Földessy Margit drámastúdiójában” – meséli Nóra. „Ekkor döntöttem el, hogy színésznő leszek. Mérföldkő volt ez a darab. A színpadon állás varázsát ekkor tapasztaltam meg először, a darab kultikus zenéit a mai napig imádom” – tette hozzá a népszerű színésznő, aki már nagyon várja az előadásokat, melyekre hatalmas az előzetes érdeklődés. „Örömmel hallom, hogy milyen nagy a várakozás a darab iránt szerte az országban. Veszprémben, Pécsen és a fővárosban már biztos, hogy dupla előadást is fogunk játszani.” 

A turné állomásai: 

  • Budapest, Papp László Aréna: 2025. február 1.
  • Győr, Audi Aréna: 2025. február 8.
  • Szeged, Pick Aréna: 2025. február 22.
  • Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok: 2025. március 1.

Bővebb információ és jegyrendeléswww.koncert.hu