David Cronenberg és Atom Egoyan filmrendezők, valamint Robert Lantos producer lesznek szeptemberben a Nemzeti Filmintézet fesztiváljának díszvendégei. Egoyant, Cronenberget és Lantost a tengerentúli filmipar egyik meghatározó triójaként tartják számon évtizedek óta. Kiemelkedő szereplői a világ filmművészetének, munkáik óriási figyelmet kaptak világszerte – a legnagyobb fesztiválokon és a közönség részéről egyaránt.
A háború utáni Európából elmenekülve a nagy ívű víziókkal megáldott építész, Tóth László Amerikába érkezik, hogy újra építse az életét, a karrierjét, valamint a házasságát Erzsébettel, miután a háború közben elszakadtak egymástól, határokon és rezsimeken átlépve. Az új, idegen országban magára utalva László Pennsylvaniában állapodik meg, ahol a gazdag és befolyásos gyáros, Harrison Lee Van Buren felismeri építészi tehetségét. Ám a hatalomnak és az örökségnek nagy ára van…