13 év után a Corvin mozi adott otthont a 44. Magyar Filmszemlének, ahol több mint 20 ezer érdeklődő 6 napon át 130 filmet nézett meg. A Filmszemle az elmúlt két év filmtermését ölelte fel, de számos alkotást itt láthatott először a közönség.
![](https://cseppek.hu/files/kiralyfotografus_20240705_0027_ar5b1539-0101.jpg)
2025-ben újra önálló eseményként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE! A MOL Nagyon Balaton programsorozat keretében 2013-ban életre hívott underground elektronikus zenei fesztivál az elmúlt 11 évben több Balaton-parti helyszínen sikerrel vonzott alkalmanként több tízezer elektronikus zenei rajongót és turistát, a műfaj világsztár művészeit felvonultatva. 2025-ben a Velencei-tó partján, az Északi Strandon indul újra a B MY LAKE.
Az esemény július 24-25-26-án, három napon át várja a fesztiválozókat, a város vezetői és a fesztivál szervezői hosszabb távon terveznek ezzel a helyszínnel, bízva abban, hogy ez az attrakció a tó körüli turizmus egyik zászlóshajója lehet.
A B MY LAKE 2013-ban indult útjára a Weekend Event (korábbi néven VOLT Produkció) és a DEADCODE PRODUCTION szervezésében. A fesztivál már az első évben elnyerte az „Európa Legjobb Új Fesztiválja” díjat a rangos European Festival Awards gálán, felkerülve ezzel a nemzetközi fesztiváltérképre. Az elmúlt három évben a Balaton Sound berkein belül került megrendezésre a B MY LAKE, 2025-től azonban újra önálló fesztiválként várja a látogatókat egy vadonatúj helyszínen.
A Velencei-tó partján fekvő Északi Strand kiváló adottságokkal rendelkezik, Budapesttől mindössze fél óra alatt elérhető autóval, vagy vonattal. Az új helyszín egyedi, fél kilométer hosszú saját stranddal biztosít tökéletes környezetet a fesztiválozóknak.
„Velence városa idén először ad otthont a B MY LAKE fesztiválnak, amely új színt hoz a Velencei-tó életébe. A rendezvény egyedülálló atmoszférát teremt, ahol a legmodernebb elektronikus zenei irányzatok találkoznak a vízparti pihenés élményével. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Velence lehet az új otthona ennek a nemzetközileg is elismert fesztiválnak, amely várhatóan már az első évben hatalmas érdeklődésre tart számot és ezzel komoly szerepe lehet a turizmus fellendítésében “ - mondta el Krausz György, Velence polgármestere.
A fesztivál hű marad a gyökereihez: a progresszív elektronikus zene és a techno legnagyobb nemzetközi neveit vonultatja fel. A szervezők közel 100 DJ fellépését ígérik a három nap során, és több tízezer látogatóra számítanak. Az első nemzetközi sztárfellépők bejelentése heteken belül várható, és rövidesen elindul az early bird jegyek értékesítése is.
A szervező cég vezetői, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert nemcsak évtizedek óta működő, idehaza és külföldön is jegyzett események alapítói és szervezői, de a napokban megjelent „A turizmus 50 fontos szereplője” listán kilencedik éve stabilan szerepelnek. A MOL Nagyon Balaton és a Best of Balaton gazdáiként most egy új régióban, a Velencei tó környékén szerveznek eseményt és bízhatunk abban, hogy jelentős turisztikai hatást képes elérni az „új” fesztivál. Hasonló garanciát jelent a szintén több évtizedes múlttal és az elektronikus zenei szcénában jelentős referenciákkal rendelkező DEADCODE PRODUCTION szerepe, amely a közös szervezésben a program terén ígér izgalmas felhozatalt. A line-up – a szervezők ígérete szerint - heteken belül nyilvános is lesz.