Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.
Az Esélyegyenlőség Napja 2010 esemény célja, hogy nyomatékosan felhívja a figyelmet az esélyegyenlőségre, békésen és nevelő szándékkal tiltakozzon minden olyan diszkrimináció ellen, amely a hátrányos helyzetben élőkkel szemben nyilvánul meg.
Az idén második alkalommal megrendezésre kerülő eseménysorozatot ismét azzal az igénnyel hívnánk életre, hogy a képzőművészet és a zene között elhelyezkedő művészeti ágakra, mint a hangművészet és hanginstalláció, szélesebb rálátást biztosítsanak.
Május 15-én, szombaton újabb fergeteges szeánsznak nézhetnek elébe a techno rajongók. A hazai közönség egyik legimádottabb lemezlovasa, Isiah Major, azaz DJ Rush érkezik Budapestre, hogy a tavalyi DJ Rush Birthday Party után ismét egy egész estés műsorral fejezze ki elkötelezettségét magyarországi rajongói iránt.
Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre az EuroMed Music Festival, amely 2007-ben vette kezdetét és 2009 óta három országban valósul meg az Európai Unió Kulturális Keretprogramjának támogatásával.

Május 18-án a Művészetek Palotájában lép fel a Frida című kultuszfilm Oscar, Golden Globe- és Grammy-díjjal kitüntetett zenéjének előadója, Lila Downs. Idei magyarországi fellépésen az igéző hangú énekesnő indián népzenék, jazz, rock és a hiphop különleges elegyével ejti ámulatba publikumát.
Idén első alkalommal kerül megrendezésre a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál 2010. augusztus 13-20. között. Az egyedülálló rendezvény világsztárja – Joshua Bell – mellett olyan hazai kiválóságok is fellépnek, mint Kocsis Zoltán, Kelemen Barnabás vagy Kokas Katalin.






















