Ebben az évben május 24. és 30. között lesz Budapesten az Imázsia Kínai Filmhét, amely az elmúlt évtizedek kínai filmterméséből nyújt átfogó képet az érdeklődőknek. A fővárosban az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben az Apolló moziban is műsorra tűznek két produkciót. Az idei kínálat a drámától kezdve a sci-fin át a modern vígjátékig rendkívül változatos filmekből áll össze.

Jó bizonyitvánnyal ingyenes a BODY Kiállitás.
Gyerekek a fókuszban a budapesti tárlaton júliusban. A nyári szünetben kedvezményekkel és változatos interaktív programokkal várja a család legkisebb tagjait Budapesten a BODY kiállítás, amely a meghosszabbítása után - július 29-ig tart nyitva a látogatók előtt.
Július 1. és 15. között a 4,5 tanulmányi átlag feletti általános- és középiskolás tanulók ingyen látogathatják a 2200 négyzetméteres kiállítást és a több mint 200 preparátumot, ehhez mindössze a bizonyítványukat kell bemutatniuk. Annak sem kell bánkódnia, aki nem érte el ezt az átlagot, de büszke év végi eredményére: nekik a belépésnél apró ajándékkal kedveskednek a szervezők.
Azoknak a gyerekeknek sem kell belépőt váltaniuk hétköznapokon, akik július 16. és 29. között nagyszüleikkel érkeznek az emberi testet bemutató tárlatra.
Az iskolai szünetben a BODY Kiállításon „Legyél te is minidoktor” néven játékos tárlatvezetést tartanak interaktív programokkal és kalandos vetélkedővel.