Évadnyitás a Rózsavölgyi Szalonban

A Rózsavölgyi Szalon Arts & Café a pesti belváros művészeti központja: hat évvel ezelőtt, 2012. április 11-én, a Költészet Napján nyílt meg.

Új bemutatók a Rózsavölgyi Szalonban
Újrafordította Morcsányi Géza a Kései találkozást Molnár Piroskának és Jordán Tamásnak – először 1977-ben Tolnay Klári és Mensáros László játszották –, és Régimódi komédia címmel mutatja be a Rózsavölgyi Szalon az új évadban. Alföldi Róbert is újra játszik a Szalonban, egy svéd diplomatát alakít majd, illetve érkeznek új művészek is – Ullmann Mónika, Szávai Viktória, Józan László, Gazsó György –, akik most először lépnek fel a Szervita téri kis színházban – ez is kiderült a Szalon hetedik évadnyitójának sajtótájékoztatóján.

Immár hagyományosan nem csupán felsorolták az új premiereket, hanem előadtak belőlük részleteket, vagy a színészek rövid olvasópróbát tartottak egyikből-másikból a sajtó munkatársai előtt a Táncórák díszletében, hiszen azt már javában próbálják a Szalonban.

A 2018/2019-es évad bemutatói:
Ullmann Mónika és Józan László a két főszereplője Mark St. Germain Táncórák című darabjának. Rendező: Dicső Dániel. Bemutató: 2018. szeptember 14. A történet röviden: Senga és Ever szomszédok. Még sosem találkoztak. Mindketten bezárkóztak saját világukba. Senga élete a tánc, de egy balesetben súlyosan megsérült, az orvosok szerint soha többé nem táncolhat. Ever autista, különös intellektusú fiatalember, akinek nehézséget jelent kapcsolatba lépni másokkal. Aztán Ever egy napon mégiscsak becsönget Sengához: tanítsa meg táncolni…

Alföldi Róbert játssza Raoul Nordlingot, a svéd diplomatát, akinek egyetlen éjszaka alatt meg kellene győznie a német Von Choltitz tábornokot (Sztarenki Pál alakítja), hogy ne kövesse Hitler parancsát, és ne robbantsa fel Párizst. A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg a meggyötört, összetört Párizs 1944-ben Hitler bosszújától. Cyril Gely Diplomácia című darabját Sztarenki Pál rendezi. További szereplők: Sütő András, Varga Ádám, Bárdi Gergő. Bemutató: 2018. október 30.

A párizsi közönség jó pár éve kikövetelte: legyen folytatása az Amazonok című darabnak, szeretnék tudni, mint egy sorozatban, mi lett a három amazonnal, hogyan élik életüket újabban. Úgyhogy a szerző, Jean-Marie Chevret megírta a folytatást: Amazonok – három év múlva. A Rózsavölgyi Szalon pedig pontosan három évre az Amazonok bemutatója után színre viszi a második részt. Az összeszokott hármashoz – Auksz Éva, Györgyi Anna és Náray Erika –, illetve a velük játszó Ozsgyáni Mihályhoz és Héricz Patrihoz most csatlakozik Sztarenki Pál. Rendező: Szarka János. Bemutató: 2018. december 13.

Egészen különleges a negyedik premier: Theresa Rebeck az #Amivel meg kell küzdenünk című darabját még 1992-ben írta egy amerikai szexuális zaklatásos ügy kapcsán. Színműve ugyanakkor igazán csak tavaly robbant be a New York-i Broadway színházi világába, nyilván életre keltette a #MeToo kampány. Műve az egyenlőtlenségeket bontja ki: azt a „szokásjogot” egy építészeti irodában, hogy aki nő, csupán akkor érvényesülhet, akkor tudhat bármit is jobban, ha a férfifőnök úgy dönt. De kérdés, végül ki kinek esik áldozatul? Az előadás szereplői: Szávai Viktória, Őze Áron, Makranczi Zalán, Gazsó György. (Még egyeztetés alatt az ötödik színész.) Rendező: Ördög Tamás. Tervezett bemutató: 2019. február 28.

Molnár Piroska szerette volna eljátszani a Kései találkozást Jordán Tamással a Rózsavölgyi Szalonban. A Szalon pedig boldog lett ettől. Morcsányi Géza újrafordította Alekszej Ny. Arbuzov darabját, és új címet is adott neki: Régimódi komédia. Sándor Pál fogja rendezni; bemutató: 2019. május vége.
Zimányi Zsófia, a Szalon művészeti vezetője az évadnyitó sajtótájékoztatón mindenkinek – művészeknek, nézőknek, újságíróknak – boldog új évadot kívánt. És egyben felhívta a figyelmet a Rózsavölgyi Szalon programjaira a Színházak Éjszakáján.

„Kezdettől leginkább olyan darabokat tűzünk műsorra, amelyek értéket képviselnek a magyar és külföldi irodalomban, s amelyeket még nem mutattak be, vagy színpadi változatban nem kerültek még színre Magyarországon. Első perctől igyekszünk olyan témákkal foglalkozni, amelyek a mai kor kíváncsi, gondolkodó emberét érdeklik, aki nem elégszik meg azzal, hogy az interneten keresztül szemléli a világot. A hajdani szalonkultúrának lényege volt – túl a társas együttléten, együttgondolkodáson – a fiatal alkotók felfedezése is. A nagy nevek mellett nálunk is rendre megjelennek fiatal művészek, pályakezdők, akiket fel is fedez aztán a közönség. Azt pedig különösen fontosnak tartom, hogy visszatérnek hozzánk a művészek újabb produkciókra. Szeretnek itt lenni.
A Rózsavölgyi Szalont művészeink és közönségünk közösen formálják. Köszönjük!”
(Zimányi Zsófia művészeti vezető)