A Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riválisok (Rivals) című brit saját gyártású drámasorozat, a Marvel Television Mindvégig Agatha (Agatha All Along) című sorozata Kathryn Hahn főszereplésével, a Ryan Murphy által készített Doctor Odyssey, A Grace Klinika (Grey's Anatomy) és az FX A nagy öreg (FX’sThe Old Man) című nagysikerű sorozatok új évada.
Plási a Dürer Kertben.
Plásit, görög gyökerekkel rendelkező svéd énekes-dalszerzőt leginkább Passengerhez hasonlíthatnánk szívet melengető akusztikus-folk dalaival. Plàsi leheletfinom dallamait összegző People c. első lemezét hozza el Budapestre szeptember 30-án, a Dürer Kertbe.
Plási – Mikael Bitzarakis – Krétán született, édesapja ugyanis görög, ő azonban négy éves kora óta Svédországban nevelkedett. Plási művészneve is egy ókori görög szóból ered (πλάση), ami azt jelenti teremtés A zene szinte mindig jelen volt az életében: már gimnazistakánt zeneiskolába járt, majd Stockholmban, Milánóban és Bécsben folytatta zenei tanulmányait – utóbbi város inspirálta végül dalszerzésre is és egy külön számot is dedikált az osztrák fővárosnak.
Az énekes-dalszerző emellett olyan kollégákat tart még inspirációja forrásának az akusztikus-folk szcénából, mint Passenger, José González, Sufjan Stevens és a Kings of Convenience. A saját zenéit az elmúlt években több, mint 15 millióan streamelték Spotifyon, a világ minden pontjáról. Végül, az apránként bemutatott dalok júniusra álltak össze, a debütáló People című lemez képében, amit szeptember 30-án nálunk is bemutat a Dürer Kertben.
A 10 éves Dürer Kert és a New Beat bemutatja: Plàsi (SE)
2018. szeptember 30. 20:00
Jegyárak: 1.000 / 1.500 Ft
Elővétel itt.