Elkészült Herendi Gábor új karácsonyi vígjátékának hosszú előzetese és karakterplakátjai! A Karácsonyra megjövök közvetlen állami támogatás nélkül készült, a vígjátékban olyan színészek szerepelnek, mint Csányi Sándor, Lovas Rozi, Krausz Zara, Tóth Róza, Szijártó Anna, Szijártó Emma, Fehér Tibor, Csuja Imre, Mészáros Piroska, Hernádi Judit, Takács Nóra Diána, Herczeg Adrienn, Pálmai Anna, Török-Illyés Orsolya, Bányai Kelemen Barna, Pál András, de feltűnik benne Halász Judit, Janklovics Péter, Semjén Nóra, Tapasztó Orsi, és Balatoni József „Jocó bácsi” is.

A Sóhajok misztikus thrillert a hazai közönség 2018. november 8-ától láthatja a mozivásznakon, a Cinetel filmforgalmazó jóvoltából.
Tilda Swinton, a Sóhajok (Suspiria) című film egyik főszereplője szerint a rendező, Luca Guadagnino igazán tudja, miként működik a mozi, és van olyan bátor, hogy meg is valósítsa ötleteit. Az Oscar-jelölt alkotó idén októberben veheti át a Kölni filmdíjat, amellyel minden évben a legérdekesebb kortárs rendezőt tüntetik ki.
Az 1977-es kultuszfilm remake-jét, a Sóhajokat a Velencei Filmfesztivál is az idei év legjobb alkotásai közé sorolta, a tapsvihartól hangos bemutató után a film végül bezsebelte a Legjobb speciális effektekért, valamint az Legjobb eredeti filmbetétdalért járó díjakat. Utóbbi a Radiohead énekesének, Thom Yorke-nak köszönhető, aki úgy nyilatkozott, hogy bár nagyon félt a felkéréstől – lévén, hogy egy átiratról van szó –, mégis izgalmasnak találta a feladatot, hát belevágott. Ihletet mindössze magából a forgatókönyvből merített.
Sóhajok (Suspiria) 2018
Rendező: Luca Guadagnino
Főszereplők: Dakota Johnson, Tilda Swinton, Chloë Grace Moretz, Mia Goth, Jessica Harper
Forgatókönyv: Dave Kajganich – Dario Argento és Daria Nicolodi 1977-es Suspiria című filmjének forgatókönyve alapján
Gyártó: Amazon Studios
Történetünk 1977-ben játszódik, amikor a fiatal amerikai, Susie Bannion (Dakota Johnson) Berlinbe utazik, hogy csatlakozhasson a méltán híres Markos Tanz Companyhoz. Megérkezésekor a tánctársulat egyik tagja, Patricia (Chloë Grace Moretz) titokzatos körülmények között eltűnik. Susie ott tartózkodása idején rengeteget fejlődik a társulat vezetőjének, Madame Blanc-nak (Tilda Swinton) irányítása alatt. A próbák során azonban összebarátkozik egy táncossal is, aki azt gyanítja, hogy a vezetőség valamiféle sötét titkot rejteget...
























