A magyar filmek és filmkészítők egy lépéssel közelebb kerültek az Oscar®-díjhoz: a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – Magyarországon elsőként – felkerült az Oscar®-kvalifikáló fesztiválok listájára.
A legendás három tenort, Luciano Pavarottit, José Carrerast és Plácido Domingót bizonyára senkinek sem kell bemutatni.
Világsikert aratott az ötlet: a világ három leghíresebb tenorja rivalizálás helyett egyesíti erőit, hogy minél több embernek szerezzen gyönyörűséget. A Müpa most nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy a zene világnapján három kiváló, fiatal tenort mutasson be a közönségnek. Október 1-jén René Barbera, Maxim Mironov és Fabio Sartori lép színpadra a legnagyobb olasz szerzők áriáival, a karmester pedig az az Andrij Jurkevics lesz, akit Edita Gruberová állandó kísérőjeként ismerhet a közönség.
Bár a három fiatalember még nem ért el olyan magasságokba, mint a legendás triász, bizton állítható, hogy ami késik, nem múlik. Az elmúlt években mindhárman jelentős nemzetközi sikereket arattak, eddigi pályafutásukat összegezve is olyan karmestereket említhetünk, mint Vladimir Jurowski, Claudio Abbado, Riccardo Muti és Zubin Mehta; valamint olyan operaházakat, mint a berlini vagy a bécsi Staatsoper, a milánói Scala, a Washingtoni Nemzeti Opera, a Los Angeles-i Opera vagy a New York-i Metropolitan.
Hármuk együttműködése – a zene világnapján – a nemzetköziség lelkesítő eszméjét is megidézi: René Barbera amerikai, Maxim Mironov orosz, Fabio Sartori pedig Itália szülötte. Műsoruk a felülmúlhatatlan és megunhatatlan olasz repertoárból merít, megszólaltatva két nagy bel canto szerzőt, Rossinit és Donizettit, a 19. század nagy romantikusát, Verdit és a századforduló meghatározó operazsenijét, Puccinit.
A texasi születésű René Barberát „9 C-s tenorként” is emlegetik, ő volt az első, aki a Plácido Domingó alapította Operalia énekversenyen három első díjat zsebelt be egyszerre. Rossini Olasz nő Algírban című operájának Lindorójaként mutatkozott be a New York-i Metropolitan Operában, de a budapesti közönség is jól ismeri őt, hiszen 2017-ben Rossini A sevillai borbély Almaviva grófjaként aratott nagy sikert a Müpában. Az orosz Maxim Mironovot napjaink egyik legjobb bel canto tenorjaként tartják számon, valóságos átváltozóművész, hiszen számtalan karaktert formált már meg a jól fésült szerelmestől a hosszú hajú rosszfiúig. „Nagy ember nagy hanggal”, így emlegeti a New York Times Fabio Sartorit, aki rend¬szeres visszatérő vendége a milánói Scala, a New York-i Metropolitan Opera, a bécsi Staatsoper és a Veronai Aréna elő¬adásainak.
Az est karmestere a Magyar Állami Operaház Zenekarának élén Andrij Jurkevics lesz, aki nemrég a Müncheni Kamarazenekart dirigálta az ARD Zenei Verseny gálakoncertjén, nem mellesleg pedig Edita Gruberová állandó zenei partnere.
Tenor3 - René Barbera, Maxim Mironov és Fabio Sartori
2018. október 1. 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Műsor:
Verdi: A végzet hatalma - nyitány
Mozart: Così fan tutte - Un' aura amorosa
Verdi: Traviata - De' miei bollenti spiriti... O mio rimorso
Verdi: Macbeth - Ah, la paterna mano
Donizetti: Az ezred lánya - nyitány
Verdi: Rigoletto - La donna è mobile
Verdi: A lombardok - La mia letizia infondere
Bellini: A puritánok - A te, o cara
Donizetti: Az ezred lánya - Ah mes amis... Pour mon âme
Bellini: Norma - nyitány
Donizetti: Szerelmi bájital - Una furtiva lagrima
Rossini: A sevillai borbély - Ecco, ridente in cielo
Puccini: Tosca - E lucevan le stelle
Verdi: Szent Johanna - nyitány
Rossini: Olasz nő Algírban - Languir per una bella
Donizetti: Lammermoori Lucia - Tombe degli avi miei
Donizetti: Don Pasquale - Com'è gentil
Leoncavallo: Bajazzók - Vesti la giubba