Új kiállítás nyílt a Műcsarnok#Box-ban

Kisképző 240 / Múlt és jelen összekapcsolása.

A 240 éves múltra visszatekintő ma már Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium néven ismert Török Pál utcai középiskola falai közül nagyon sok olyan neves képző- és iparművész került ki, akik ma a szakma megbecsült képviselői.

Egy 1783-ban kiadott rendelet előírja, hogy a Rajzoló Oskola köteles minden évben nemcsak a növendékek legjobb rajzait összegyűjteni, hanem a tanárokat is kötelezi, hogy saját kezű mesterművekkel mutassák meg a tanulóknak, hogyan születik a művészet. Ez a folyamat nem szakadt meg, az iskolában készült mestermunkákat összegyűjtötték és megőrizték az idők során. Az intézményben így kialakulhatott egy európai mérce szerint is különleges műtárgy-gyűjtemény. Az adományozási készség erősödésének és a 240. évforduló szerencsés együttállásának szinte törvényszerű következménye a mostani kiállítás. Az itt látható műtárgyak az egykori diákok és tanárok adományai, amelyek az iskola egy másik gyűjteményi egységét alapozzák meg. A kiállításon bemutatott művek egy fontos kezdeményezés első lépését reprezentálják.

Olyan művészek képei, akik az alma mater hívására örömmel és tisztelettel ajánlották fel érett művészkoruk egyes darabjait. Ezek a képek az iskola gyűjteményének részeivé válnak, és újabb művészgenerációk felnevelését fogják szolgálni.
A teljes felsorolást mellőzve a több, mint ötven művész között láthatók például Barabás Zsófi, Birkás Ákos, Fehér László, Gál András, Kéri Ádám, Köves Éva, Nádler István, Nemes Csaba, Szilvitzky Margit, Tölg-Molnár Zoltán…… festményei, nyomatai, szobrai, amelyet kiegészít az iskola jelenlegi tanulóinak videója.
Kurátorok: Mayer Marianna, Nagy Barbara

A kiállítást január 22-én Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntője után Szűcs Tibor, az MKE - Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium igazgatója nyitotta meg.