Térképmustra az Országos Széchényi Könyvtárban

„Szép Magyar Térkép” címmel hirdetett pályázatot az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszéke és az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára.

Az 1996 óta minden évben megrendezett verseny célja a magyar térképkultúra színvonalának emelése és az igényesen kivitelezett térképek térhódításának elősegítése. A felhívásra minden magyar térképkészítő és -kiadó műhely korlátlan számú, kizárólag saját maga által készített és 2018-ban közreadott nyomtatott vagy digitális kartográfiai művel pályázhatott határainkon innen és túlról. A cím elnyerésére idén 10 pályázó 25 alkotása érkezett, amelyek a hazai térképkészítő szakma elmúlt évi terméséről nyújtanak átfogó képet.

A beérkezett térképekből nyíló kiállítás 2019. március 29-től április 13-ig tekinthető meg a nemzeti könyvtár Dísztermében.

A pályázat eredményhirdetésén, valamint a kiállítás megnyitóján az egybegyűlteket köszönti: Dr. Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója.

Az eseményt méltatja: Dr. Klinghammer István akadémikus.

A díjakat átadja: Dr. Zentai László, az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék vezetője és Tüske László.

A megnyitó ünnepsége és az eredményhirdetés időpontja: 2019. március 29., péntek 15 óra

Helyszíne: Országos Széchényi Könyvtár

Budavári Palota, „F” épület, 6. emelet, Díszterem

(Megközelíthető a Dózsa György térről gyorslifttel vagy a 16-os busszal a Dísz tér és az Oroszlános Udvar felől.)