XXI. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál

Századok a kultúra tükrében Rákóczi udvarától napjainkig - „Cum Deo pro Patria et Libertate”.

Közép-európai művészeti kavalkád egy határokat átívelő négynapos művészeti fesztivál keretében: zenészek, táncosok, bábosok és utcaszínházi művészek közreműködésével a Klebelsberg Kultúrkúriában, Pesthidegkúton augusztus 29. – szeptember 1. között. Már az első napon színes programok várják az érdeklődőket, a fesztivál nyitány gálájának vendége Németország képviseletében a Knabenmusik Meersburg (Meersburgi Fiúzenekar) a Pénzügyőr Zenekar közreműködésével, amelyet a Sebő Együttes esti tárogatómuzsikája követ a Rákóczi év jegyében.

Augusztus 30-án, pénteken a gyerekeket az Álomzug Bábszínház és a Zentai Magyar Kamaraszínház előadása illetve Ruttkai Bori - Űrdöngölők interaktív mesekoncertje szórakoztatja, illetve megnyílik a Mesekert 14 órától. 19 órakor lesz a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum kiállításának megnyitója a költő halálának 100. évfordulója tiszteletére.

19:30-tól ünnepi fesztiválköszöntőt mond Dr. Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, a fesztivál házigazdája és fővédnöke: Varga Mihály pénzügyminiszter, Budapest 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője. A nagyszínpadon ezt követően egy Cseh Tamás emlékgála veszi kezdetét, amely zeneszerző énekes munkássága előtt tiszteleg. Az ikonikus dalokat Für Anikó, Udvaros Dorottya, Kálloy Molnár Péter, Nagy Dániel Viktor, Hrutka Róbert és Szegezdi Róbert adják elő.

Augusztus 31-én, szombaton már kora reggel kezdődnek a programok horgászversennyel és futóversennyel. Lesz több meseelőadás, bűvészműsor, solymász bemutató, a kicsiket a Cimbória Együttes koncertje és a BAB Társulat óriásbáb előadása is várja. A Nagyszínpadon szombat este 20 órától Agatha Christie... és már senki sem! darabja látható a Kecskeméti Katona József Színház előadásában, majd az estét az Echo II. együttes fellépése zárja.

Szeptember 1-jén, vasárnap zárul a fesztivál, aznap is számos program várja a látogatókat. Színpadra lép a Kolompos együttes mesejátékával, lesznek gyerekszínházi előadások, illetve az Eco-Design Team divatbemutatója is. A nap egy különleges csemegével zárul, az Ezüstbojtár zenés játéka, a mai János vitéz mese igazi összművészeti látványosság ledfalra vetített diafilmrajzokkal, táncosokkal, cirkuszi artistákkal, mutatványosokkal, remek muzsikával és Petőfi örök-szép költeményével Horányi László remek tolmácsolásában.

Különleges koncert zárja a XXl. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivált. Olasz testvérvárosi bemutatkozásként, a Rómához közeli Rieti négy operaénekest küld a fesztiválra barátságuk zálogaként, akik a híres Santa Cecilia Konzervatóriumban szereztek diplomát. A Római Santa Cecilia Konzervatórium Rieti tagozatának végzett növendékei; Elena Tsarenko - mezzoszoprán, Elisabetta Rossi – szoprán, Federica Rinaldi – szoprán, Stefano Rossi – tenor. A szeptember 1-jén 20 órakor kezdődő koncerten Bizet, Verdi, Puccini, Leoncavallo operáiból csendülnek fel részletek, s a közönség hallhat majd a magával ragadó olasz dalokból is egy csokorra valót.

Házigazda: Dr. Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere

Fővédnök: Varga Mihály pénzügyminiszter, Budapest 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Mivel a programok több helyszínen zajlanak, a részletes leírást keressék a fesztivál hivatalos honlapján.