Nem csupán a hajmeresztő kalandokkal, hanem a hosszával is kielégíti majd a közönséget a Mission: Impossible – A végső leszámolás, ugyanis 169 perces, vagy ha így jobban tetszik, 2 óra 49 perces a produkció. Az alkotók azt ígérik, ez a csaknem három óra nem tűnik majd hosszúnak a pergő akcióknak köszönhetően.

Már lehet leadni a kívánságokat, kiket szeretnénk látni-hallani jövőre Szigeten, és már látható Sziget 2019-es aftermovie-ja is.
Jövőre pedig nagy változásokat terveznek a fesztivál szervezői.
“A kívánsággép az egyik legfontosabb forrásunk, hogy kiket kérjünk fel az elkövetkező fesztiválra” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, hozzátéve, hogy mostantól várják a szavazatokat a már zakatoló kívánsággépbe, ami idén is nagyon jól teljesített, hisz’ az kilenc headlinerből nyolc sztár – Macklemore, Martin Garrix, a Twenty One Pilots, Ed Sheeran, a Foo Fighters, The 1975, a Florence + The Machine vagy Post Maleone – előkelő helyen szerepelt a kívánságok között. Közben megjelent a 2019-es Sziget aftermovie-ja is, röpke két percbe sűrítve az idei Sziget legemlékezetesebb pillanatait. “Az elmúlt évektől eltérően nem akartunk egy 8-10 perces filmet gyártani, hiszen egyrészt még erősen él az emlék mindenkiben, másrészt tudjuk, hogy az internet felhasználók szokásai is változnak és a rövidebb tartalmak felé tolódnak el. Emellett feltett szándékunk, hogy jövőre sokat változtassunk a Szigeten és inkább erre akarunk majd fókuszálni” - meséli Kádár.
Itt tehát egy szösszenet az idei fesztiválból.
És itt lehet szavazni a jövő fellépőire.