A 97. Oscar®-díjátadót március 3-án, hétfőn hajnalban élőben közvetíti Magyarországon a Disney+. A stream a vörös szőnyeges közvetítéssel indul 0:30-kor, a díjátadó pedig 1:00-kor kezdődik. Az Emmy®-díjas televíziós műsorvezető, író, producer és humorista Conan O'Brien először lesz az esemény házigazdája.

A Budaörsi Latinovits Színház bemutatója a Városi Ifjúsági Klubban.
Vagyis a család a maga klasszikus felállásában: itt aztán nem történhet baj, vélhetnénk – de aztán persze történik, nem is kevés. Illetve az a kifejezés, hogy történik, itt talán nem egészen helyes: az Apa Anya Fiú Lány nem annyira színdarab, tehát történés, mint inkább monológok sorozata – és az, akinek erről, mármint a párhuzamos monológokról a családi élet jut eszébe, az szégyellheti magát, még ha többnyire igaza van is, és ettől persze még inkább szégyellnie illene magát.
Ennek a kínos, már-már mérnöki precizitással eltervezett családnak problémái vannak; és nem átallanak ezeknek hangot is adni, méghozzá nem elkenve, a hamis megértés és megbocsátás langyos szószába belepacsmagolva, hanem nyíltan, egyenesen, pacekba; legalábbis a Fiú és a Lány, vagyis a gyerekek így; Apa és Anya már valamivel körmönfontabban; de attól még nem kevésbé egyértelműen vádolják egymást és önmagukat.
Hogy mivel? Mindennel, vagy inkább: mindennel is. Nem súlyos bűntettekkel, mindössze olyasmikkel, amiket naponta elkövetünk és elkövetnek ellenünk, annyira naponta, hogy szinte észre sem vesszük, csak a végén, amikor ott állunk megfosztva mindentől és mindenkitől, sőt, önmagunktól, de legalábbis az önmagunkról alkotott képünktől is.
Sok mindent ígér Holger Schober, a kortárs osztrák színész-rendező-író monológ-gyűjteménye – de megnyugvást, békét nem. Egyvalami azonban biztos: azoknak, akik már vagy még családba mennek haza az előadás után, lesz mit felismerniük. És, ha már idáig, azaz a felismerésig eljutottak, talán elgondolkozniuk is lesz min.
Az előadás Holger Schober engedélyével és a Mayer-Szilágyi Színházi Ügynökség, Budapest közvetítésével jött létre.
Holger Schober: Apa Anya Fiú Lány
Játsszák: Chován Gábor, Páder Petra, Böröndi Bence és Nagy Katica e.h.
Rendezi: Berzsenyi Bellaagh Ádám
Ezt a produkciót, jellegéből adódóan, ritkán fogják nem osztályteremben játszani, de most mégis adódik erre egy lehetőség.