A magyar filmek és filmkészítők egy lépéssel közelebb kerültek az Oscar®-díjhoz: a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – Magyarországon elsőként – felkerült az Oscar®-kvalifikáló fesztiválok listájára.
Premier 2019. november 9-én 15:30 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A BDZ és Hollerung Gábor közös életéről, hétköznapjairól, küzdelmeiről, csodáiról, zeneiségéről szóló szimfonikus dokumentumfilmjében Sólyom András a kulisszák mögé kalauzolja a nézőt. Oda, ahol a zenészek, az irodisták, a „főnök” emberként is megjelenik.
Az ismert és elismert operatőr, rendező – aki egyben a film társproducere is a zenekarral karöltve – Élő Nóra, a BDZ mecénása felkérésére és ötlete nyomán kezdett el forgatni a próbákon és koncerteken 2018 áprilisában, a 25 éves jubileum apropóján. Rengeteg felvétel készült, András pedig a zenekar „foglya” lett. Több mint egy éven át velük élt, lélegzett, utazott, ugyanazt a próbajelenetet vagy akár koncertjelenetet több kameraállásból, több nekifutással is rögzítette.
Célzottan, tervezetten beszélgetett zenészekkel, szervezőkkel, és végül hosszú, fáradalmas munkával összeállított a sok nyersanyagból egy pörgős, lendületes, izgalmas filmet. A BDZ abban bízik, hogy aki megnézi az Élet, öröm, zene című filmet, közelebb kerül a zenekarhoz, megérti, megérzi a BDZ-jelenséget, a BDZ-örömzenélés titkát.