Csütörtökön kezdődik és október 20-áig tart a 13. Szemrevaló│Sehenswert Filmfesztivál. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhetén a budapesti Művész moziban 11 friss, német nyelvű alkotást vetítenek, amelyhez 6 közönségtalálkozó kapcsolódik.
A Selyemút tükrében fotóprogram kezdeményezése 2014-ben, a kínai – magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 65. ünnepi évfordulóját követően született.
A Kínai Fotóművészek Szövetsége a Magyar Fotóművészek Szövetségével való együttműködésben magyar fotóművészeket fogad rezidensprogramok keretében kiállítani, továbbá alkotni minden évben. A program kiemelt támogatója a WINK Egyesület, melynek célja, hogy a fényképezés segítségével tekintsünk be az országok hétköznapjaiba, fotográfiákkal hozzuk közelebb egymáshoz a két ország kulturális életét.
A kezdetek után, 2016-ban a magyar fotográfusok ellátogattak Kína Fujian tartományába és a helyi alkotókkal együtt bejárták a déli vidék városait, jellegzetes helyszíneit. Így közvetlenül megismerhették az ottani hétköznapi életet, amelyeket fotóikon örökítettek meg. E fotók jól tükrözik a hagyományos kínai életet, a rohanó fejlesztéseket és robbanásszerű változásokat. Ezekből az alkotásokból rendezték meg A Selyemút tükrében – I. című kiállítást Pécsett.
A sorozat második részeként, 2017-ben, kínai kollégáikkal Kína régi fővárosába, Xianba, valamint Kanszu tartomány hegyvidékére és néhány városába látogattak magyar művészek. Ebből az új anyagból született a A Selyemút tükrében – II. című kiállítás, amely az észak-tibeti emberek, muszlim és buddhista közösségek, kínai tájak képanyagaiból készült válogatás. A képek egyaránt örökítik meg a mai Kína hétköznapjait és ünnepeit, az ott élők életformájának jellegzetességeit, a munka világát, a történelmi emlékek, hagyományok továbbélését, a régi és új sokirányú együtt létezését, monumentális tájakat és az intim bensőségesség világát. Van, aki szinte dokumentarista hűséggel dolgozik, s van, aki álomképeket teremt. A kínai fotográfusok anyagának különlegessége, hogy átkalauzol Kína újkori történelmének eseményein. Valódi kortörténeteket tárnak elénk, melyek immár szerves részei a haladásnak, plasztikusan érzékeljük a munka világának heroikus vállalkozásait, eljutva az utóbbi évek „high tech” világához.
Idén, a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója előtt tiszteleg a Pesti Vigadóban megrendezett kiállítás, amely az eddigi sorozat összefoglaló tárlata. A Selyemút tükrében hosszú távú program, mely a kínai-magyar kulturális és baráti kapcsolatok fejlődéséhez is hozzájárul, ez a kiállítás a programsorozat idei utolsó állomása. Kína vezető fotográfusai, csatlakozva kiváló magyar fotográfusokhoz e nagyszabású kiállításon mutatják be képeiket, visszatekintve a több éves közös munkára, magukban hordozva a további együttműködés lehetőségét.
Az kiállítók között szerepel többek között: Hajdú József, Somogyi Márk, Kovács Melinda, Kőműves Kata, Á.Tóth József, Simonyi Balázs, Benkő Imre, Szamódy Olaf Zsolt, Szabó Béla, Wang Yinghe, Wei Xiang, Li Ge, Xu Xun.
2019. december 10. – 2020. január 5. – Pesti Vigadó
További információ itt.