A magyar filmek és filmkészítők egy lépéssel közelebb kerültek az Oscar®-díjhoz: a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – Magyarországon elsőként – felkerült az Oscar®-kvalifikáló fesztiválok listájára.
A dán Universal Robots egyik alapítója, robotikai szakértője és befektetője ellátogatott a Robotics 2020 brunoi konferenciájára.
A robotikai világban Nobel-díjnak számító Engelberger Robotics díjas Esben Østergaard a konferencián beszélt a Universal Robots kezdeti időszakáról, az együttműködő robotok automatizálásának fejlesztéséről és a robotika jövőéről. Esben Østergaard 2005-ben alapította meg az Universal Robots-ot két kollégájával Kristian Kassow-val és Kasper Støy-al az odensei Dél-Dánia Egyetemről, ahol kutatóként dolgozott. Østergaard és Kassow később ott hagyták az egyetemi munkájukat, annak érdekében, hogy teljes egészében az újonnan alapított vállalatra tudjanak koncentrálni. A 2008-as átfogó fejlesztések után, közösen mutatták be a világ első együttműködő robotját, a UR5-öt. A vállalat létezésének első évtizedében több mint 4000 robotot értékesített és több mint 100 millió dollár nyereséget termelt.
Esben Østergaard továbbá kifejlesztette azt az erőszabályozó és biztonsági tulajdonságát is a robotoknak, hogy az emberrel való ütközés során automatikusan leállítsák működésüket, és az erő és a nyomaték korlátozása miatt nem okoznak sérülést. Ezek a tulajdonságok kiküszöbölik a további biztonsági háttérhálózatok szükségességét a jelenlegi Universal Robots-ok túlnyomó többségének használata során és ezek az együttműködő robotok koncepciójának központi elemei.
„Az Universal Robots alapítása előtt, az ipari robotok nagy ketreccel bekerített gépek voltak, amelyekről a munkavállalók azt gondolták, hogy elveszik a munkájukat. Mi azzal a céllal alapítottuk a céget, hogy megváltoztassuk ezt az érzést az emberekben és felhasználóbarát robotokat készítsünk, amelyek viszont megkönnyítik az alkalmazottak munkáját. Ha a gyártási területen az egyszerű feladatokat robotok végeznék, akkor az emberek az ismétlődő monoton tevékenységek helyett a termelés fejlesztésére vagy a vásárlók és beszállítók igényeinek jobb megértésére tudnának összpontosítani, amely a termelés növekedéséhez és a vállalat későbbi bővítéséhez vezethet. Óriási potenciált láttunk egy ilyen termék bevezetésében Dániában és világszerte egyaránt,” mondta Østergaard az együttműködő robotokról.
2015-ben, az angol Teradyne vállalat felvásárolta a Universal Robots-ot 350 millió dollárért. Tavaly márciusáig Østergaard volt a technikai vezetője a vállalatnak, de úgy döntött, hogy lemond és felépítette a REInvest Robotics-ot, hogy kisebb robotikai projektekre összpontosító startupokba fektessen be.
„Meggyőződésem, hogy 10-20 éven belül a robotikai ipar nagyobb lesz, mint az IT. Azzal, hogy befektetek az innovatív startup vállalatokba, szeretnék továbbra is része lenni, annak ahogyan a robotok megváltoztatják a körülöttünk lévő világot és segíteni akarok az embereknek megvalósítani soha nem látott dolgokat,” mondta Østergaard. A Robotics 2020 konferencia hetedik éve egy rangos esemény, ahol évente találkoznak a cseh ipari és vállalati vezetők. A robotikával kapcsolatos hírek bemutatása mellett sor került egy szakértői részre is, amely keretein belül neves előadók foglalkoztak a robotok bevezetésével-, a foglalkoztatásra gyakorolt hatásukkal- és a gyártási műveletekben történő valós alkalmazásukkal kapcsolatos kérdésekkel. A konferencián független intézmények szakértői, elemzői és a gyártási műveletek képviselői is részt vettek.
Az Universal Robots 2005-ben alakult, azzal a céllal, hogy a robottechnológiát mindenki számára elérhetővé tegye, olyan kis, felhasználóbarát, kedvező árú, rugalmas együttműködő robotok fejlesztésével, amelyekkel biztonságos a munka. További információkért, kérjük látogass el a weboldalra.