Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.

Kedden programokkal és rendkívüli kedvezménnyel várják az érdeklődőket.
Március 3-án, kedden állatbemutatókkal, látványetetésekkel, filmvetítésekkel, állomáspontos játékkal és több más programmal várják az érdeklődőket a Budapesti Állatkertben a vadvilág napja alkalmából. Erről a világnapról 2013-ban döntött az ENSZ Közgyűlése, hogy évről évre felhívják a figyelmet az élővilágot fenyegető veszélyekre.
Március 3-án, kedden lesz a vadvilág nap a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Ezt a világnapot az ENSZ Közgyűlésének 2013-as döntése alapján tartják meg a földkerekség szinte minden országában, hogy felhívják az emberek figyelmét az élővilág védelmére. A Budapesti Állatkertben a vadon napja alkalmából állatbemutatók és látványetetések, filmvetítések, kreatív alkotóműhely, állomáspontos játék, a Varázshegyben pedig a biológiai sokféleség védelmével kapcsolatos programok várják a nagyközönséget, elsősorban az iskolai csoportokat. Többek között a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmének szabályozásáról, az orrszarvúak és a vadlovak védelméről, a Bükk vadvilágáról, az állatkerti vadállatmentésről, a felelős állattartásról és az év emlősének számító vidráról is sok érdekességet lehet majd megtudni.
A programok megvalósításában az Állatkert több partnere is részt vesz, így az Agrárminisztérium (CITES Igazgatási Hatóság), a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Herman Ottó Intézet, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának természetvédelmi őrszolgálata, a Jane Goodall Intézet, a Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely és a Filmdzsungel Stúdió is.
A programok mellett az Állatkert különleges kedvezményt is kínál a vadvilág nap alkalmából. Ezen a napon ugyanis az állat- vagy növénymaszkban, illetve állatot vagy növényt ábrázoló plüssel érkező 18 éven aluli diákok jelképes áron, 200 forintos belépőjeggyel kereshetik fel a városligeti intézményt.
Az állatkerti vadon nap részletes programja az intézmény hivatalos honlapján olvasható.





















