Idén kétszer annyian jelentkeznek amerikai táboroztatásra

A 2019-ben létrejött kezdeményezés vonzónak bizonyult a fiatalok körében.

Az első év sikere után idén kétszer annyi magyar fiatal utazik az Egyesült Államokba nyári munkára a Meló-Diák Hálózat és a Camp America közös szervezésében A Meló-Diák és a Camp America táboroztatási programjára jelentkező munkavállalókat 2020-ban már saját J1-es napokon fogadják az Amerikai Nagykövetség vízum osztályán, jelentősen megkönnyítve a kiutazással járó adminisztrációt.

Az USA-ban hatalmas népszerűségnek örvendő táborok június 1.-25. kezdődnek, és augusztus 15.-25. között érnek véget. Erre az időszakra életkortól és a munka jellegétől függő összegű zsebpénz jár. A „pocket money” összegek emelkedtek a tavalyihoz képest, idén a fizikai munkát végzők a 9 hét alatt 1300 dollárt, míg a gyermekfelügyelők 750-1050 dollár közötti összeget kereshetnek. Akinek kedve és ideje van, hosszabbíthat – egy-egy plusz hétért plusz 200 dollárt fizetnek. A programra 2020. március 20-ig kedvezménnyel 439 euró a jelentkezési díj. Ebben benne van a retúr repülőjegy ára, a teljes útra szóló biztosítás, valamint a táborban a szállás és a napi háromszori étkezés. A megnövekedett résztvevőszámnak és a megbízható szervezésnek köszönhetően az Amerikai Nagykövetség ebben az évben már külön J1-es vízumnapokat biztosít a szervezőknek, amikor csak a camp programra jelentkezők vízuminterjúival foglalkoznak.

A táborokban kétfajta munkát lehet végezni: a J1 / summer work and travel vízummal support staff, azaz kisegítő pozíciókban lehet dolgozni (konyhai munka, takarító vagy karbantartó munka). Erre a munkára csak nappalis egyetemisták vagy főiskolások jelentkezhetnek. A J1 / camp counselor vízummal gyerekfelügyelői feladatkört láthatnak el a jelentkezők. Ehhez a munkakörhöz nem kötelező a hallgatói jogviszony. Meló-Diáknak erre a programjára szívesen látnak például diplomás fiatalokat is, például tanárokat, tanítókat, óvónőket, pedagógiai asszisztenseket, konduktorokat, edzőket. Vagyis mindenki előtt nyitva a pálya, aki minimum 9 hetet Amerikában szeretne dolgozni.

A programra jelentkező 18. életévüket már betöltött magyar fiatalok minimum kilenc hétre kapnak munkavállalási lehetőséget az Egyesült Államok különböző gyermektáboraiban. Az 1990-es évek eleje óta több mint huszonkétezer vállalkozó kedvű, az amerikai kultúrát megismerni vágyó fiatal dolgozott egy vagy akár több nyár erejéig az Egyesült Államokban működő mintegy négyezer tábor valamelyikében. A fiatalokat, a pénzkeresés mellett, elsősorban az életre szóló élmények, nemzetközi tapasztalatszerzés, a hosszú távú kapcsolatrendszer kialakítása, az angol nyelvtudásuk látványos fejlődése motiválta.

Marosi László vezérigazgató úgy fogalmazott, „a Meló-Diák Hálózat kiemelt küldetésének tekinti az ifjúságfejlesztést, ezért hatalmas öröm számomra, hogy új modullal egészült ki a gyakorlati munkatapasztalat-szerzés, ráadásul olyannal, amely a nyelvek ismeretét és a világlátást is gazdagítja.” A táborozás után a programban résztvevőknek nem kell azonnal visszautazniuk Magyarországra. Egy 30 napos „grace period” időszakban szabadon utazgathatnak az Egyesül Államokban. Mint Rasovszky Miklós , a Meló-Diák amerikai program divíziójának projektvezetője elmondta, sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, tovább gyarapítva a felejthetetlen emlékek számát. A program sikerét az is mutatja, hogy évről évre nő a visszatérő résztvevők száma, akik az első alkalmat követően ismét örömmel vágnak neki a nagy kalandnak.

„Azt tapasztaltuk, hogy a program iránti korábban is komoly érdeklődés még inkább fokozódott, amióta a legnagyobb hazai iskolaszövetkezeti hálózat, a Meló-Diák is részt vesz a szervezésben, hiszen a szervezetünkkel az év során is kapcsolatban lévő fiataloknak, így egy különleges nyári lehetőséget is tudunk kínálni” – állapította meg Rasovszky Miklós. Az egyik legrégebbi vízumszponzorral, a több mint 50 éve működő Camp America szervezettel, tavaly, első nekifutásra több mint 100 fiatalnak szerveztek a tábori munkát. 2020-ben pedig már most 200-nál is többen jelentkeztek a programra. A jelentkezők több mint fele el van már helyezve, ez részben annak köszönhető, hogy a szervezet állásbörzéin a jelentkezők személyesen választhatták ki, hol fognak dolgozni a nyáron: 2020 januárjában például 42 magyar fiatal utazott ki a szervezet segítségével Londonba, ahol több mint 200 amerikai táborvezetővel interjúzhattak és valamennyien állással tértek haza.

A szervezet kiemelt hangsúlyt helyez a résztvevők biztonságra és a munkakörülményekkel való elégedettségére. A projektet vezető Rasovszky Miklós tavaly a keleti és a nyugati parton is számos tábort látogatott végig, hogy közvetlen visszajelzéseket szerezzen.  „A magyar fiatalok mintegy egyharmadával sikerült személyesen találkozni, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam: a résztvevők büszkén mutatták meg mivel foglalkoznak, jó volt látni a kiváló lakhatási és munkakörülményeiket. Angol nyelvtudásuk már rövid idő alatt is érezhetően rengeteget fejlődött, nagyon gyorsan beilleszkedtek az anyanyelvi környezetbe. A legnagyobb probléma, amiről hallottam, hogy kicsit hiányolták a hazai étrendet. A látogatásom során számos táborvezetővel is egyeztetem, akik mindannyian megerősítettek abban, hogy a magyar fiatalok nagyon jó munkaerőnek számítanak, szépen, pontosan és megbízhatóan dolgoznak. A táborok egy része egészen kivételes infrastruktúrával rendelkezik, például komplett víziparkkal, vagy cirkuszi poronddal. Más táborokban pedig a technikai felszereltség a kiemelkedő, 3D-s nyomtatásra vagy filmstúdióban történő videóvágásra is lehetőség van. Ezekben a táborokban is szívesen látnak olyan magyar fiatalokat, akik az említett területeken rendelkeznek a megfelelő ismeretekkel ahhoz, hogy gyerekeknek tanítani tudják a folyamatokat.” – foglalta össze a projekt szakmai vezetője.

Tavalyi tapasztalatok a munkavállalóktól:

„New York számomra maga az amerikai álom. Életre szóló élményekkel és értékes barátságokkal gazdagodtam, meghatározó szakmai tapasztalatot szereztem. Idén is izgatottan várom, hogy visszatérjek! ” Bori

„Sokat köszönhetek az Újvilágnak. Amerika segített megtalálni önmagamat, azóta sokkal nyitottabb szemmel járok és keresem az új, nagyobbnál nagyobb lehetőségeket. Már tudom, hogy egy sokak számára “értelmetlen” hobbival a csúcsra törhetünk. Azt hiszem, egy részem New Yorkban, a másik pedig Miamiban maradt. De számomra nincs akadály.” Balázs

„Lovaglást oktattam tavaly is, és idén is ezért térek vissza. A munkámat Londonban kaptam, ahol hatalmas élmény volt a több száz amerikai tábor közül választani. Azóta sokkal határozottabb vagyok, a világ tényleg kitárult számomra.” Anna Éva

„Sok mindenre megtanított ez a nyár. Már tudom, hogy a kétórás utazás egyáltalán nem hosszú, hogy egy tábor, legyen bárhol a világban, ugyanúgy az otthonommá válhat, és hogy nem számít, ki milyen nyelvet beszél, ha igazán meg akarjuk szeretni a másikat. Egy szó, mint száz: megtanultam, milyen otthon lenni a világ másik végén.” Lilla

“Eleinte féltem magától a repüléstől, mivel ezelőtt meg sosem repültem.  Főleg nem egyedül, ráadásul ilyen hosszú útra. De a Camp America csapata és szüleim is bíztattak, hogy elég talpraesett vagyok ahhoz, hogy ne tévedjek el a reptéren. A tábori munkám során keresztény dalokat is énekeltünk esti tábortüzes istendicsőítés során, aminek nagyon kellemes, magával rangadó hangulata volt.  Munkáim közé tartozott a vizimentősködés, két hajó vezetése, horgászat oktatás és a "tubing"olás is, amiket nagyon élveztem.” Zsolt

“2019 nyara messze a legizgalmasabb és legaktívabb nyaram volt. Egyik nap sem volt olyan, mint az előző. Mindig új dolgok történtek, legyen az új feladat, új szleng tanulása, vagy akár számomra új (Amerikában ismert) sport. A két és fél hónap alatt több élményt sikerült átélnem, mint 3 év alatt összesen. Aki egyszer eljut egy ilyen táborba, mindig vissza fog vágyni a szíve mélyén.” Krisztofer

A Camp America szervezői folytatják a road-show-t, élménybeszámolókkal színezett előadásokat tartanak, egy héten több alkalommal is. Ezekről napra készen IDE kattintva lehet tájékozódni:

Részletes tájékoztatást lehet kérni:

Személyesen a Meló-Diák irodájában: 1095 Budapest, Tinódi utca 9-11

Telefonon: Központi szám: 06 1 217 6426 és Rasovszky Miklós: 06 20 509 3960

E-mailen: rasovszky.miklos@melodiak.hu és campamerica@melodiak.hu