Az ünnepélyes díjátadóra október 25-én délután került sor a Ludwig Múzeumban. A szervezők olyan, mobiltelefonnal rögzített 1-3 perc közötti hosszúságú videós alkotásokat vártak, amelyek új nézőpontból közelítik meg a Ludwig Múzeum gyűjteményét, a múzeum kiállításait, művészeit vagy a kortárs művészet által felvetett kérdéseket. Az eseményen három díjat osztottak ki, amelynek összértéke 1 050 000 Ft.

A nézők és a szervezők nagy örömére - a járványügyi szabályok betartásával - június 12-én gálaműsorral nyitja X., jubileumi évadját a Szarvasi Vízi Színház.
A tervek szerint a nyitógála után egy hónapon keresztül minden este ingyenes előadások várják a publikumot a legkülönbözőbb műfajokban, majd a Cervinus Teátrum fesztiválja következik. Július végétől többek között a Győri Balett, a Békéscsabai Jókai Színház, a Turay Ida Színház produkcióját láthatja, Edvin Marton hegedűművész és Rákász Gergely orgonaművész koncertjét hallhatja a közönség. A hagyományoknak megfelelően ez a nyár sem múlhat el Dumas – Szomor – Pozsgai: Monte Cristo grófja című musicalje nélkül. Mint minden évben, az idén is a szerda este a gyerekeké lesz.
A kormányrendelet értelmében a programok a szigorú higiéniai szabályok és ültetési rend betartásával, korlátozott nézőszámmal zajlanak. A belépéshez várhatóan előzetes regisztráció jegy szükséges.
A Szarvasi Vízi Színház szeretettel várja közönségét! A szervezők a rendkívüli helyzetben is igyekeznek a jubileumhoz méltó, a közönség legszélesebb rétegeinek szórakoztató, színvonalas programot biztosítani az augusztus 22-éig tartó évadban. A részletes program hamarosan megtekinthető a Szarvasi Vízi Színház honlapján.






















