Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Kamera mögé pattant Shaun Evan.
Az Oxfordi gyilkosságok közismert főszereplője a sorozat legfrissebb évadában rendezőként is helytállt: mindössze 4 fős stábbal utazott Olaszországba, hogy a velencei jeleneteket filmre vigye. Tette ezt olykor idegen embereket megállítva, gerillaszerűen. A világszerte kedvelt tévésorozat 7. felvonása mindössze három, egyenként 90 perces epizóddal várja rajongóit 2020. június 22-én este az Epic Draman.
„A lobbanékony detektív visszatér, és könnyen lehet, hogy a legjobb bűnügyi drámát hozza a televíziók képernyőjére” – jelenti a Daily Mail. A számos kritikus szerint öt csillagot érő detektívsorozat új évadában a csavaros észjárású nyomozók (Shaun Evans és Roger Allam) mellett olyan ismerős arcokkal is találkozhatunk, mint Naomi Battrick (Jamestown) és Richard Harrington (Poldark), de a történetszál is váratlan érdekességeket, fűszeres ellentéteket hoz: „Morse és a nőmozgalom. Úgy illenek össze, mint a füstölt hal és a puding, vagy Olaszország és a krikett – folytatja a brit hírlap.
Endeavour és kollégái egy új évtizedbe, egyúttal a változás korszakába lépnek. A nők felszabadulásának idejét éljük, amikor társadalmi pozíciójuk erősödni kezd, és elindulnak a tudományos életben is. Oxford legjobbjainak az 1970-es évek rögtön egy igen erőteljes ügyet hoznak: újév napján egy testet fedeztek fel a város csatornájánál. A nyomozás egyetlen kiindulópontja egy tanú, aki a bűncselekmény éjszakáján sípoló hangot hallott – a csapat közösen dolgozik a tettes felderítésén.
A Colin Dexter író (akit egyébként három évvel halála után, azaz a mai napig is minden évadban megjelentetnek fénykép, karikatúra vagy éppen szobor formájában) regényein alapuló sorozat új évadának első részét maga a főszereplő, Shaun Evans rendezte: a jeleneteket Velencében, külső forgatási helyszíneken vették fel: „Bárhová is megyünk, általában hatalmas stábbal utazunk. Itt azonban csak négyen voltunk, kamerafelszereléssel a kezünkben és különböző felvételi technikákkal a fejünkben. Engem felpörgetett, hogy így adhatjuk át a történetet. Cipeltük az eszközeinket, embereket állítottunk meg, elég gerillaszerű volt. Soha nem csináltam még hasonlót, sem rendezőként, sem pedig színészként” – árulta el az ismert angol művész.
– Nagyon könnyen mozog a kamera mindkét oldalán, és még a jeleneteket is ugyanúgy át tudjuk beszélni akár rendezőként, akár színészként van jelen. Mindig meghallgat másokat, és ad is a véleményükre, ezzel tökéletesítve a végeredményt – nyilatkozta kollégájáról a Thursday-felügyelőt alakító többszörös filmdíjas színész, Roger Allam.
A nézők véleménye alapján az IMDb-n 8.6, a Rotten Tomatoes-on pedig 95%-ra értékelt Oxfordi gyilkosságok legújabb évada három egymást követő este, 2020. június 22-24. között 21 órától látható az Epic Drama csatornán.






















