Középkori kincsek és jelentős építészettörténeti emlékek kerültek elő a budai Várban

Középkori lépcsőt és várfalszakaszt, valamint értékes tárgyi leleteket, köztük II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját találták meg a Várkapitányság régészei a budai Várban.

A szakemberek feltárták az egykor a barokk palotába vezető rámpa boltozatát is. A Nemzeti Hauszmann Program keretében a budai Vár több helyszínén folyamatos a régészeti feltárás.

Középkori kincsek

A budai Várban, a Táncsics utca 9. alatti épület régészeti munkálatai során az utcafronton álló egykori kaszárnyaépületben több száz éves emlékekre leltek a szakemberek. A feltárások során egy mélyen a padlószint alá vezető lépcső került elő, melynek nagy része még a középkorban épült. Ugyanitt értékes tárgyi leletek is előkerültek a földből: a többi között, egy 15-16. századra tehető díszes mérlegsúly és egy 16-17. századi gyógyszeres üveg ólomkupakja, amelyen Mária látható a gyermek Jézussal. A régészek találtak egy ezüstláncon függő áttört medált is, és több mint 20 darab érmét, közöttük egy 1500-as évekbeli salzburgi phenninget, valamint II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját.

A mai Táncsics u. 9. szám alatti telek évtizedekig zárva volt a nagyközönség előtt, és leginkább Táncsics Mihály író 1848-as kiszabadításáról ismert, hiszen az utcafronti József-kaszárnya épülete a forradalom idején börtönként szolgált. A terület ugyanakkor a budai Vár egyik legfontosabb építészeti öröksége. A 2018-as régészeti feltárás során az épület udvarán előkerült Erdélyi Bástya az 1530-as évek elején Szapolyai János király parancsára az elsők között épült fel. A feltárás eredményeit és az erődrendszert az Első bástya című kiállítás keretében tekinthetik meg a látogatók.

Középkori falszakasz a Déli Rondellánál

Szintén a budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársaival közös kutatómunka során egy eredeti, feltehetően Zsigmond-kori várfalszakaszt találtak a szakemberek az 1530-as években épült Déli Rondella területén. A fal koronája a mai felszín alatt már 10 cm mélységben megtalálható.

A barokk palotába vezető egykori rámpa

A Budavári Palota déli összekötő szárnyának rekonstrukciója során találtak rá a 18. században épített rámpa boltozatára, mely egykor a barokk palotához vezetett. Az út a jelenlegi Szarvas tér felől indulva - részben a föld alatt - egészen az Oroszlános udvarba futott. Az alagút-rámpa egészen Hauszmann Alajos által tervezett átépítési munkálatokig fennmaradt, majd 1896-ban a palota bővítésekor szüntették meg, de a most megtalált részlet tanúsága szerint és a szakemberek legnagyobb meglepetésére nem teljes egészében. (lásd fotó: az egykori rámpa, Oroszlános udvar, a felvétel 1875 után készült. A kép forrása Fortepan 77626, Adományozó Simon Gyula)

A most zajló munkálatok helyszínén, a Budavári Palota déli összekötő szárnyában alakítják ki újra a legendás Szent István-termet, amely 2021 augusztusától eredeti pompájában lesz látogatható.

A Nemzeti Hauszmann Program megvalósításán, azaz a Budavári Palotanegyed megújításán dolgozó Várkapitányság fontos feladatának tartja, hogy a megtalált leleteket, épületmaradványokat bemutassa és megóvja.