A Magyar Filmadatbázis évzáró adatai alapján az Agymanók 2. volt a magyarok kedvence 2024-ben.
Pénteken kezdődik az év legerősebb versenye.
Július 17-én, pénteken rajtol az idei év kiemelkedő hazai sakkversenye, a Magyar Rapid Sakkbajnokság, ami egyben az V. Csaba Árpád Emlékverseny és Ajka Rapid Nyílt Bajnoksága is.
A 13 fordulós verseny az egyik legnépszerűbb hazai rendezésű torna, amin évről évre nagy számban indulnak el válogatott játékosaink is. Az idei díjalap is vonzó lehet, ami 3 150 000 forint, a legjobb tizenöt versenyző részesül pénzjutalomban.
A nevezettek között eddig 74 címviselő szerepel, köztük tizenkilenc nagymester és egy női nagymester. Mind a férfi, mind a női magyar válogatottak szintén asztalhoz ülnek.
Az első három kiemelt játékos: Berkes Ferenc (2688), Almási Zoltán (2678), Balogh Csaba (2653).
A verseny dönt a 2020. évi Rapid Bajnoki címről, a Női Rapid Bajnoki címről, valamit a Ajka Rapid Bajnoki címről is. Mindezek mellett külön díjazzák a legjobb nem díjasokat (azaz az első 15 közé nem kerülőket) az alábbi kategóriákban: U-20 versenyző, 55 év és 65 év közötti versenyző, 2350 RAPID ÉLŐ alatti versenyző, 2200 RAPID ÉLŐ alatti versenyző, 2000 RAPID ÉLŐ alatti versenyző, 1800 RAPID ÉLŐ alatti versenyző és 1600 RAPID ÉLŐ alatti versenyző.
A háromnapos tornára Ajkán kerül sor, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban.
Nevezett játékosok frissülő listája (a nevezés 17-én zárul):
Verseny programja:
Megnyitó: 2020.07.17. 13:30 óra
I. forduló: 2020.07.17. 14:00 óra
II. forduló: 2020.07.17. 15:00 óra
III. forduló: 2020.07.17. 16:00 óra
IV. forduló: 2020.07.17. 17:00 óra
V. forduló: 2020.07.18. 9:00 óra
VI. forduló: 2020.07.18. 10:00 óra
VII. forduló: 2020.07.18. 11:00 óra
VIII. forduló: 2020.07.18. 12:00 óra
IX. forduló: 2020.07.18. 13:00 óra
X. forduló: 2020.07.19. 9:00 óra
XI. forduló: 2020.07.19. 10:00 óra
XII. forduló: 2020.07.19. 11:00 óra
XIII. forduló: 2020.07.19. 12:00 óra
Eredményhirdetés: 2020.07.19. 13:15 óra