BAFTA jelölések 2010

2010. február 21-én adják majd át a Brit Filmakadémia díjait. A január 21-én nyilvánosságra hozott jelölések alapján 6 kategóriában esélyes Jason Reitman Egek ura című filmje, melyet a magyarországi nézők 2010. február 18-ától láthatnak majd a mozikban.

A film minden fontosabb szereplője esélyes a díjra, így George Clooney a legjobb főszereplő férfi, míg a két hölgy, Anna Kendrick és Vera Farmiga a női mellékszereplők kategóriákban.

Szintén hat kategóriában versenyez Quentin Tarantino Becstelen Brigantykja – ezek közül a fontosabbak: az Arany Glóbusz után brit díjat is kaphat Christoph Waltz, és Quentin Tarantino két díjat is hazavihet - a rendezésért, illetve az eredeti forgatókönyvért.

A 2010. március 11-én bemutatásra kerülő Peter Jackson film, a Komfortos mennyország két szereplője is a jelöltek között van: Saoirse Ronan a legjobb női főszereplő, míg Stanley Tucci a legjobb férfi mellékszereplő lehet.

Két jelölést tudhat magáénak a Star Trek legénysége, és egy-egy jelölést kapott a Coraline és a titkos ajtó, illetve az Egyszerűen bonyolult is.

Jelöltek kategóriák szerint:

Legjobb film

  • AVATAR James Cameron, Jon Landau
  • AN EDUCATION Amanda Posey, Finola Dwyer
  • THE HURT LOCKER Nominees TBC
  • PRECIOUS: BASED ON THE NOVEL PUSH BY SAPPHIRE Lee Daniels, Sarah Siegel-Magness, Gary Magness
  • EGEK URA - Ivan Reitman, Jason Reitman, Daniel Dubiecki – magyarországi bemutató: 2010. február 18.

Kiemelkedő brit film

  • AN EDUCATION - Finola Dwyer, Amanda Posey, Lone Scherfig, Nick Hornby
  • FISH TANK - Kees Kasander, Nick Laws, Andrea Arnold
  • IN THE LOOP - Kevin Loader, Adam Tandy, Armando Iannucci, Jesse Armstrong, Simon Blackwell, Tony Roche
  • HOLD - Stuart Fenegan, Trudie Styler, Duncan Jones, Nathan Parker

Kiemelkedő debutáló brit író, rendező vagy producer

  • LUCY BAILEY, ANDREW THOMPSON, ELIZABETH MORGAN HEMLOCK, DAVID PEARSON Directors, Producers – Mugabe and the White African
  • ERAN CREEVY Writer/Director – Shifty
  • STUART HAZELDINE Writer/Director – Exam
  • DUNCAN JONES Director – Moon
  • SAM TAYLOR-WOOD Director – Nowhere Boy

Rendező

  • AVATAR James Cameron
  • DISTRICT 9 Neill Blomkamp
  • AN EDUCATION Lone Scherfig
  • THE HURT LOCKER Kathryn Bigelow
  • BECSTELEN BRIGANTYK Quentin Tarantino – már a mozikban

Eredeti forgatókönyv

  • THE HANGOVER Jon Lucas, Scott Moore
  • THE HURT LOCKER Mark Boal
  • BECSTELEN BRIGANTYK Quentin Tarantino – már a mozikban
  • A SERIOUS MAN Joel Coen, Ethan Coen
  • FEL! Bob Peterson, Pete Docter

Adaptált forgatókönyv

  • DISTRICT 9 Neill Blomkamp, Terri Tatchell
  • AN EDUCATION Nick Hornby
  • EGY KIS GUBANC Jesse Armstrong, Simon Blackwell, Armando Iannucci, Tony Roche
  • PRECIOUS: BASED ON THE NOVEL PUSH BY SAPPHIRE Geoffrey Fletcher
  • EGEK URA Jason Reitman, Sheldon Turner - magyarországi bemutató: 2010. február 18.

Idegennyelvű film

  • MEGTÖRT ÖLELÉSEK - Agustín Almodóvar, Pedro Almodóvar
  • COCO CHANEL - Carole Scotta, Caroline Benjo, Philippe Carcassonne, Anne Fontaine
  • LET THE RIGHT ONE IN - Carl Molinder, John Nordling, Tomas Alfredson
  • A PRÓFÉTA - Pascale Caucheteux, Marco Chergui, Alix Raynaud, Jacques Audiard
  • THE WHITE RIBBON - Stefan Arndt, Veit Heiduschka, Margaret Menegoz, Michael Haneke

Animációs film

  • CORALINE ÉS A TITKOS AJTÓ - Henry Selick – már a mozikban
  • FANTASTIC MR FOX Wes Anderson
  • FEL! Pete Docter

Főszereplő színész

  • JEFF BRIDGES Crazy Heart
  • GEORGE CLOONEY - EGEK URA - magyarországi bemutató: 2010. február 18.
  • COLIN FIRTH A Single Man
  • JEREMY RENNER The Hurt Locker
  • ANDY SERKIS Sex & Drugs & Rock & Roll

Főszereplő színésznő

  • CAREY MULLIGAN An Education
  • SAOIRSE RONAN – KOMFORTOS MENNYORSZÁG – magyarországi bemutató: 2010. március 11.
  • GABOUREY SIDIBE Precious: Based on the Novel Push by Sapphire
  • MERYL STREEP Julie & Julia – Két nő, egy recept
  • AUDREY TAUTOU Coco Before Chanel

Mellékszereplő színész

  • ALEC BALDWIN – EGYSZERŰEN BONYOLULT
  • CHRISTIAN McKAY Me and Orson Welles
  • ALFRED MOLINA An Education
  • STANLEY TUCCI – KOMFORTOS MENNYORSZÁG – magyarországi bemutató: 2010. március 11.
  • CHRISTOPH WALTZ - BECSTELEN BRIGANTYK

Mellékszereplő színésznő

  • ANNE-MARIE DUFF Nowhere Boy
  • VERA FARMIGA - EGEK URA - magyarországi bemutató: 2010. február 18.
  • ANNA KENDRICK - EGEK URA - magyarországi bemutató: 2010. február 18.
  • MO’NIQUE Precious: Based on the Novel Push by Sapphire
  • KRISTIN SCOTT THOMAS Nowhere Boy

Zene

  • AVATAR James Horner
  • CRAZY HEART T-Bone Burnett, Stephen Bruton
  • FANTASTIC MR FOX Alexandre Desplat
  • SEX & DRUGS & ROCK & ROLL Chaz Jankel
  • FEL! Michael Giacchino

Operatőri munka

  • AVATAR Mauro Fiore
  • DISTRICT 9 Trent Opaloch
  • THE HURT LOCKER Barry Ackroyd
  • BECSTELEN BRIGANTYK – Robert Richardson– már a mozikban
  • THE ROAD Javier Aguirresarobe

Vágás

  • AVATAR Stephen Rivkin, John Refoua, James Cameron
  • DISTRICT 9 Julian Clarke
  • THE HURT LOCKER Bob Murawski, Chris Innis
  • BECSTELEN BRIGANTYK – Sally Menke
  • EGEK URA - Dana E. Glauberman - magyarországi bemutató: 2010. február 18.

Látvány

  • AVATAR Rick Carter, Robert Stromberg, Kim Sinclair
  • DISTRICT 9 Philip Ivey, Guy Poltgieter
  • HARRY POTTER AND THE HALF-BLOOD PRINCE Stuart Craig, Stephenie McMillan
  • THE IMAGINARIUM OF DOCTOR PARNASSUS Nominees TBC
  • BECSTELEN BRIGANTYK – David Wasco, Sandy Reynolds Wasco– már a mozikban

Hang

  • AVATAR Christopher Boyes, Gary Summers, Andy Nelson, Tony Johnson, Addison Teague
  • DISTRICT 9 Nominees TBC
  • THE HURT LOCKER Ray Beckett, Paul N. J. Ottosson, Craig Stauffer
  • STAR TREK Peter J. Devlin, Andy Nelson, Anna Behlmer, Mark Stoeckinger, Ben Burtt – már a mozikban
  • FEL! - Tom Myers, Michael Silvers, Michael Semanick

Speciális vizuális effektek

  • AVATAR Joe Letteri, Stephen Rosenbaum, Richard Baneham, Andrew R. Jones
  • DISTRICT 9 Dan Kaufman, Peter Muyzers, Robert Habros, Matt Aitken
  • HARRY POTTER AND THE HALF-BLOOD PRINCE John Richardson, Tim Burke, Tim Alexander, Nicolas Aithadi
  • THE HURT LOCKER Richard Stutsman
  • STAR TREK Roger Guyett, Russell Earl, Paul Kavanagh, Burt Dalton - már a mozikban

Smink

  • COCO CHANEL Thi Thanh Tu Nguyen, Jane Milon
  • AN EDUCATION Lizzie Yianni Georgiou
  • THE IMAGINARIUM OF DOCTOR PARNASSUS Sarah Monzani
  • NINE Peter ‘Swords’ King
  • THE YOUNG VICTORIA Jenny Shircore

Rövid animáció

  • THE GRUFFALO Michael Rose, Martin Pope, Jakob Schuh, Max Lang
  • THE HAPPY DUCKLING Gili Dolev
  • MOTHER OF MANY Sally Arthur, Emma Lazenby

Rövid film

  • 14 Asitha Ameresekere
  • I DO AIR James Bolton, Martina Amati
  • JADE Samm Haillay, Daniel Elliott
  • MIXTAPE Luti Fagbenle, Luke Snellin
  • OFF SEASON Jacob Jaffke, Jonathan van Tulleken

Orange feltörekvő csillag (közönségszavazás)

  • JESSE EISENBERG
  • NICHOLAS HOULT
  • CAREY MULLIGAN
  • TAHAR RAHIM
  • KRISTEN STEWART