Magyarországi bemutató a Rózsavölgyi Szalonban.

A pápának – pápaként kell meghalnia is. Nem lehet lemondania a szentatyaságról, kivéve, ha súlyos vagy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Hétszáz éves hagyomány tört meg 2013. február 11-én, amikor XVI. Benedek pápa lemondott, egyben bejelentette, élete végéig megtartja az „emeritus pápa” címet. Ismerjük a folytatást is: a vatikáni Sixtus kápolna ajtaja bezárult, a bíborosi konklávé pár nap múlva az argentin Jorge Bergogliót választotta pápának.

Anthony McCarten előbb regénnyé, majd színdarabbá írta (film később lett belőle) a két pápa történetét, akik kölcsönösen hatással vannak egymás életére. Benedek – pápasága előtt Joseph Ratzinger bíboros – a dogmák védelmezője, érsek korában Isten rottweilerének is nevezték. Bergoglio bíboros karizmatikus, életvidám argentin, szerény. A konzervatív Benedek Mozartot játszik, a progresszív Bergoglio ABBA-ra táncol. Előbbi semmilyen sportért nem rajong, utóbbi nagy focirajongó.

Anthony McCarten darabja a lelkiismeret-krízis drámája. Mindkét embert kísérti a bűn érzete: Benedeket azért, mert túlvédelmezi a papjait, Bergogliót azért, mert nem tudta megvédeni követőit a katonai juntától. McCarten a saját aggodalmaikat mondatja ki velük. Ahogyan Bergoglio fogalmaz: „A bűn nem egy folt, amit a mosodában el tudnak távolítani. Az egy seb, amit kezelni és gyógyítani kell.” A darab a két pápa elképzelt teológiai vitáit mutatja be. A mű elmélkedésre késztet, és mer humoros is lenni.

Szereplők: Lukács Sándor, Jordán Tamás, Molnár Piroska, Trokán Anna

Jelmeztervező: Vecsei Kinga Réta, Díszlettervező: Enyvvári Péter

Dramaturg: Vecsei H. Miklós, Fordította: Makai Luca

Rendezőasszisztens: Horváth Viktória

Rendező: Vecsei H. Miklós

2020. szeptember 22. – bemutató

Következő előadások: szeptember 28., 29,.október 4.,7.,8.,12., 15., 19.

2013-ban az 1,28 milliárd hívőt számláló katolikus egyház új lelki vezetője a Ferenc nevet vette fel pápaként. 1415 óta nem volt arra példa, hogy egyszerre két pápa legyen. Az pedig példanélküli, hogy nem európai pápát választottak. Egyébként maga XVI. Benedek írta egy levelében, hogy szó sincs megosztott pápaságról, ő azért választotta az emeritus pápa címet, hogy a sajtónyilvánosságtól örökre védje magát, ugyanis ha visszavenné a bíborosi címét, folyamatosan ki lenne téve a sajtó kérdéseinek. Kérdés persze még ma is: egy ultrakonzervatív hitvédőnek egyáltalán hogyan juthatott eszébe lemondani, ráadásul ő tényleg pontosan tudta, hogy a progresszív Jorge Bergoglio ül majd Szent Péter székébe, aki személyiségében, nézeteiben is lényegesen különbözik tőle. Nagy talány. És ez mind foglalkoztatta az új-zélandi születésű írót, Anthony McCartent, aki előbb regénnyé, majd színdarabbá írta (film később lett belőle) a „furcsa pápapár” történetét, akiknek sorsa összefonódott, és kölcsönösen nagy hatással voltak egymás életére.

Benedek – pápasága előtt Joseph Ratzinger bíboros – egy német entellektüel, kicsit gyanakvással kezeli a humort, kissé piperkőc (ő élesztette fel a vörös cipő viselésének pápai hagyományát, saját illatot kevert ki számára egy parfümkészítő), aki az egyház változásainak ellenállt, szerinte épp a rugalmatlanság a szervezet legnagyobb erőssége, időtállóságának a titka. A világtól elvonuló teológus. Semmilyen sportért nem rajong. A dogmák védelmezője az igazságot szolgálja (érsek korában egyesek Isten rottweilerének is nevezték), Ferenc pápának ugyanakkor az irgalom a jelszava. Ő – Bergoglio bíboros – karizmatikus, életvidám argentin, szerény, kifelé forduló, egyszerűen öltözködik (húsz évig ugyanazt a fekete cipőt hordta, s még mindig egy Swatchot visel), a liberális teológia védelmezője. A nép kedvence. Régebben kidobóemberként is dolgozott egy tangóklubban. Nagy focirajongó.

A vatikáni ügyek mindig is sok embert érdekeltek, már csak azért is, mert számos olyan dolog történik ott a falak közt, amelyekre nincsen rálátásunk. Anthony McCarten darabjában mindkét pápa életében a „bűn” a központi téma; pontosabban az a megváltás és bölcsesség, ami abból fakad, ha egy bűnös beismeri tévedéseit. Bölcsebb, értékesebb tanító, vezető egy olyan ember, aki az emberi gyengeséget, hiányosságokat személyesen megéli, de idővel képest felülemelkedni ezeken a helyzeteken, hogy tisztábban lásson rájuk. Jorge Bergoglio nyíltan bűnösnek nevezi magát, és úgy véli, a gyónás rítusa nem elég, az embernek gyakorlati lépéseket is kell tennie, mély és valódi változásokat elérnie, hogy jóvátegye az elkövetett bűneit. Ahogyan ő fogalmaz: „A bűn nem egy folt, amit a mosodában el tudnak távolítani. Az egy seb, amit kezelni és gyógyítani kell.” Ez az észjárás valódi reformista hozzáállásra utal, és ez a beismerés sorsdöntő állomás a Vatikán történetében. S vajon ha Ferenc őszinteségét logikailag kiterjesztjük a hit és a dogma összes területére, hol érnek majd véget az átértelmezések? McCarten ügyesen kiemeli a hevesen konzervatív Benedek és a progresszív Bergoglio közötti különbségeket a teológián kívül is: az egyik Mozartot játszik, a másik Abbára táncol. (Itt jegyezzük meg: a Vatikán Benedek pápa jóváhagyásával kiadott egy top 10-es listát minden idők legjobb dalairól, és az első a Beatles Revolver című száma volt.)

Anthony McCarten a filmművészet egyik legjelentősebb életrajzi írója. Csak néhány remek forgatókönyve: A legsötétebb óra (Winston Churchillről) A mindenség elmélete (Stephen Hawkingról), Bohemian Rapsody (Freddie Mercuryról). A két pápáról szóló könyvéhez ugyancsak komoly kutatásokat végzett. Az antitézisek és párhuzamok vonzzák. A két pápa a lelkiismeret-krízis drámája. Mindkét nézet egyenlően kitámasztott érvekkel, miközben mindkét embert kísérti a bűn érzete: Benedeket azért, mert túlvédelmezi a papjait, Bergogliót azért, mert nem tudta megvédeni követőit a katonai juntától. McCarten a saját aggodalmaikat mondatja ki velük. Ez nem a film színpadi változata, nem is dokumentumjáték: elképzelt teológiai vitáikat mutatja be. A színdarab középpontja Benedek és Bergoglio Rómában zajló találkozója. A mű elmélkedésre késztet, jelentős témákat boncolgat, de mer humoros is lenni. Valós történések alapján készült, de nem a valóság hű ábrázolása a célja.

McCarten darabját a northamptoni Royal & Derngate Színház mutatta be először 2017-ben. A premieren egyházi emberek is jelen voltak, akik azt mondták a szerzőnek: műve fontos dokumentum az egyházon belüli vita megnyitása szempontjából.