Lackfi Jánossal ünnepli a magyar kultúra napját a Zsolnay Örökségkezelő

Zene és szöveg egyesül Pécsett a magyar kultúra napján!

Január 22-én Lackfi János költő a 13 fős Fugato Orchestrával érkezik a Kodály Központba. Az verses koncertet élő online közvetítéssel követheti a közönség. Lackfi János József Attila-díjas költő, író, műfordító óriási népszerűségnek örvend, sziporkázó alkotásait közel százezren követik a Facebookon.

A Hibrid dalok című műsor egyrészt azokra a szövegekre épül, amiket kifejezetten a Fugato Orchestra számára írt, másrészt a hibrid tematika mentén válogatott korábbi versein alapszik. De mi a közös a költőben és a kamarazenekarban? A kibékíthetetlennek tűnő ellentétek egységgé formálása, a stílusok és kultúrák találkoztatása. Művészetük egyszerre művészi és könnyed, hagyományos és innovatív, értelmes és érzelmes…

A 13 fős, 2000-ben alakult Fugato Orchestra a hibrid zene hazai kulcszenekara, ami egységgé formálja a sokszínűséget. Az elektronikával, dobbal, basszusgitárral és énekesekkel kiegészített szimfonikus kamaraegyüttes zenéjében a különböző műfajok lényegi energiái egyesülnek. A zenekar tagjai egykori budapesti zeneakadémisták, valamint képzett jazz-muzsikusok, vezetőjük Alpár Balázs.

Hogy mire számíthat a közönség, azt Lackfi János így öntötte szavakba:

„Hibrid világban élünk, két Despacito közt egy gangnam style, egy Petróleumlámpa meg egy Raszputyin. Bömböl a retró, a techno, a metál, a folk meg a world. Míg munkatársunk jelentkezik, hallgasson egy kis Mozartot! Van Gogh-fül-mintás tapéta, csak tessék! Formátlan Dali-óra színaranyból! A pólómon Mona Lisa kacsint! Minden remekmű, és semmi sem az. Merüljünk el ebben a szikrázó forgatagban!”

Az előadás a magyar kultúra napján, január 22-én 19 órától tekinthető meg online, profi közvetítés segítségével. Stream jegyek ezen a linken vásárolhatók.