Megvan az Év Fagylaltja

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2021-ben ismét rendhagyó módon rendezte meg a nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt.

Az Év Fagylaltja versenyre idén a két kézműves kategóriában 63 fagylalt nevezett, mellettük a fagylalt alapanyag gyártók, forgalmazók kategóriájában 17 fagylalt mérette meg magát. Kötelező íz idén sem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának. A döntőbe a kézműves kategóriákban 20 fagylalt került, melyeket a versenyzőknek a zsűri jelenlétében kellett elkészíteniük. A nagyon erős mezőnyben a következő eredmények születtek:

 „I.” kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye

Ebbe a kategóriába olyan kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni, ami természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készülnek.

•    Aranyérmes és egyben az Év Fagylaltja vándorkupa győztese:

Bíborka – Fehér Gergő (Cafe One, Békéscsaba)

•    Ezüstérem:

Balzsamos sült áfonya lágy kecskesajttal – Koncz Andrea (Sissi Fagylaltozó, Gödöllő)

•    Bronzérem:

Édes tejföl Cumberland mártással – Márton Brigitta (Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred)

„II.” „Erdő-mező ízei” kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye

•    Aranyérem:   

Rozmaringos-málnás étcsokoládé – Nagy László (Marcipán Cukrászda, Dunaföldvár)

•    Ezüstérem:    

Szelíd kender vad szederrel – Koncz Andrea (Sissi Fagylaltozó, Gödöllő)

•    Bronzérem:

Mezei kakukkfütty – Reif Ferenc (Dock Cukrászda, Polgárdi)

„C” kategória: alapanyaggyártók, forgalmazók versenye

•    Aranyérem: Fehérkávé sós karamellel – Kádár Ferenc (m-GEL Hungary Kft.)

•    Ezüstérem: Caffé Corretto con Pistacchio – Szendrei Attila (PreGel Magyarország Kft.)

•    Bronzérem: Álom luxuskivitelben – Nagy László (Békás Kft.)

Különdíjak:

•    Közönségdíj: Balzsamos sült áfonya lágy kecskesajttal – Koncz Andrea (Sissi Fagylaltozó, Gödöllő)

•    Szakmai szervezetek különdíja: Mezei kakukkfütty – Reif Ferenc (Dock Cukrászda, Polgárdi)

•    IKON borászat különdíja: Balzsamos sült áfonya lágy kecskesajttal – Koncz Andrea (Sissi Fagylaltozó, Gödöllő)

A verseny célja a hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, hogy a magyar cukrászat egyre jobb minőségű fagylaltokat kínáljon vendégei számára, ezáltal is igényt támasztva az emberekben az egészséges és minőségi, kézműves termékek iránt. Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás tiszteletére idén egy új kategóriában is nevezhettek a versenyzők olyan fagylaltokkal, melyek jellegzetes, meghatározó ízei Magyarország erdeiben és mezein megtalálható összetevőkből erednek. Az eredetileg május végére tervezett esemény fesztivál jelleggel idén sem volt megrendezhető, ezért a tavalyi évhez hasonlóan régiós elődöntők után - ahol kész fagylaltokkal kellett indulni – az Ipartestület székházában tartották meg a döntőt, amikor a tanműhelyben kellett helyben fagyasztaniuk a versenyzőknek.

Döntőbe jutottak a díjazottak mellett az I. kategóriában:

Arany mangó - Sztaracsek Ádám (Jánoska Cukrászda, Komárom)

Mangó & Citromnád- Damniczki Balázs (Damniczki Cukrászda, Székesfehérvár)

Piccolo Re - Wilheim Dávid (DaCrema Fagyizó, Nagykanizsa)

Szédítő dió - Vadócz Jenő (Promenád Kávéház, Balatongyörök)

Biralmasajt - Böröczky-Asztalos Ágnes (Margaréta Fagyizó, Balatonszemes)

Sikkes citromligetes pisztáciával - Marsa Éva Heléna (Vanília & Gelarto, Nagykőrös)

Tök jó - Baumann Erzsébet (Nándori Cukrászda, Budapest)

Karamellás sajttorta - Eszenyi Ferenc (Centrum Fagylaltozó, Balmazújváros)

Sáfrányos vanília szeder-birs csatnival - Eszenyi Ferenc (Centrum Fagylaltozó, Balmazújváros)

Döntőbe jutottak a díjazottak mellett a II. (erdő-mező ízei) kategóriában:

Berényi gesztenye - Márton Brigitta (Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred)

Sós mandula mézes áfonyával - Böröczky-Asztalos Ágnes (Margaréta Fagyizó, Balatonszemes

Nagyerdő kincse - Ladányi László (Ladányi Cukrászda, Szeghalom)

Diós juhar gesztenye - Eszenyi Ferenc (Centrum Fagylaltozó, Balmazújváros)

Festői feketegyöngy mezők - Pokoraczki Ágnes (Bahama Kézműves Fagyizó, Újfehértó)