„KultKoktél - Ha szomjazol a kultúrára!”

Kulturális koktél nyáron a Várkert Bazárban.

A Várkert Bazár „KultKoktél - Ha szomjazol a kultúrára!” szlogennel indította el nyári programsorozatát, hogy a járvány időszakát egyre inkább magunk mögött hagyva teljeskörű élménycsomaggal frissítse a fővárosi programkínálatot. A már jól ismert programelemek mellett vadonatúj eseményekbe is belekóstolhat a közönség.

2021. július 8-án a Várkert Bazár Öntőház udvarán tartott sajtótájékoztatón a programsorozatról és a Várkert Bazár nyári céljairól Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese számolt be. A tájékoztatón Kozma Orsi egyedi hangú énekesnő-dalszerző a JazzBazár új sorozatában fellépő Kozma Orsi Quartet Let’s Swing… című produkciójáról beszélt, Vitáris Iván zenész-énekes, az Ivan & The Parazol frontembere elmesélte, hogyan játssza ma a rock’n’roll-t egy sikeres fiatal zenekar a Budai Pop címmel tartandó lemezbemutató koncertjük kapcsán, és Duda Éva koreográfus-rendező a Tánc a Kertben progresszív sorozatban szereplő Duda Éva Társulat Prizma című előadását mutatta be, melynek központi témája a pandémia okozta fonák helyzetekben kifordult világképünk mozdulatokba öntése.

Programok a Várkert Bazár nyári kínálatában

A sokszínű programkínálatot a műfajgazdagságra, művészi műfajok találkozására és különleges helyszínek adottságaira építik a nyári időszakban.

Várkert Irodalom

• Rendhagyó irodalmi élmények a Várkert Irodalom sorozatában. Szórakoztató és tartalmas műrészletek hangzanak el jeles színészek tolmácsolásában, kiegészülve színes egyéniségek kötetlen beszélgetésével, tankönyvekből kimaradt szakértői kulisszatitkokkal és társművészetek bekapcsolódásával.

• Versek kétkapura július 13-án. Az ENEMVÉ-Nagy Magyar Versek vendégei az Európa-bajnokság apropóján focival térnek vissza a színpadra, sőt ezúttal az elektronikus dallamok neves művésze is bekerül a csapatba. Kihagyhatatlan tizenegyesek, emlékezetes kapufák. Labdakergetés. Győzelem és bukás. Megmutatjuk, hogy a magyar irodalom nagy alakjai milyen régóta foglalkoznak már a témával. Megtudhatjuk azt is, hogy kik remekeltek az írás mellett a pályán is, míg mások csak a pálya széléről figyeltek, és voltak, akik egyáltalán nem szerették a futballt. Az esten Dobos Evelin, Ember Márk és Zámbori Soma színművészek tolmácsolásában klasszikus és kortárs költők, írók versei és prózái hangzanak majd el, a különleges tematikához válogatott dalokban pedig Lotfi Begi működik közre az este házigazdája, Ugron Zsolna író vendégeként.

• Folytatódik rendhagyó Márai-est sorozatunk, ahol az író művészetének titkait képekkel, dokumentumokkal és inspiratív cimbalomzenével színesítjük. A rendezvény szintén szabadtérre költözik, ezúttal a Várkert Bazár Szárazárok színpadán lesz látható. Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem izgalmas, különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről, miközben felcsendülnek Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész ihletett futamai. Július 26-án Márai városai címmel az író utazásairól, külföldön megélt élményeiről számolunk be a hazai és itáliai otthonosságtól az amerikai létidegenségig. Augusztus 23-án pedig Márai az állatokról címmel az író városi élethez és a kutyatartáshoz fűződő viszonyát mutatjuk be.

Összművészet

• A Várkert Bazárban több élményt, több művészetet nyújtunk egy-egy estén. Társművészetek kapcsolódnak, izgalmas kulturális összefonódásokat mutatunk be, amelyek közt mindenki megtalálhatja a tartalmas szórakozás különleges pillanatait.

• A Zene+ sorozatában nagyszabású koncerteket adunk a tánc és a cirkuszi világ művészetével tarkítva. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával igazi csemegékkel készülünk, hogy a felejthetetlen panoráma és a kiváló akusztika segítségével felemelő és szórakoztató nyárestékkel ajándékozzuk meg közönségünket.

• Augusztus 8-án a Zene+ Bűvölet előadásában a 110 éve született Rodolfóra emlékezünk. „Figyeljék a kezemet, mert csalok!” – hangoztatta a legendás bűvész, de ugyanezt akár egy hangszeres muzsikus vagy karmester is mondhatná, hiszen bizonyos hangzások előcsalogatása egy-egy instrumentumból vagy együttesből gyakran felér néhány bűvésztrükkel. A manézs világa közel áll a zenéhez, a zeneszerzőket gyakran inspirálta a cirkusz, vagy még inkább a varázslat, amely mindenkit ámulatba ejt. A Rodolfóra emlékező est a 19. és 20. század francia és orosz muzsikáira fókuszál, a zenében megelevenednek majd boszorkányok, Goethe kétbalkezes bűvészinasa, álarcosok, állatok – Saint-Saëns jól ismert hattyúján kívül azok a cirkuszi elefántok is, amelyeknek Stravinsky komponálta híres polkáját. Magyarország legrégebb óta működő szimfonikus együttese, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara élén ezúttal a fiatal, számos hazai produkcióból ismert, Berlinben élő karmester, Farkas Róbert áll majd, a koncerten közreműködik a nála is fiatalabb, Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth. Mindketten nemzetközi versenyek győztesei. A produkciót összművészetivé a Nemzetközi Cirkuszművészeti Központ művészei teszik majd lélegzetelállító és szórakoztató trükkökkel, mutatványokkal, az est házigazdája pedig a Bartók Rádió műsorvezetője, Becze Szilvia lesz.

Könnyűzene

• A Várkert Bazár kulturális pezsgésének elengedhetetlen része a könnyűzene szabadtéren, közösen megélt élménye. Különleges koncertek egyedi helyszíneinken a város szívében.

• Július 15-én a Várkert Bazár Öntőház udvarán Budai Pop címmel lemezbemutató koncerttel tér vissza az Ivan & The Parazol fiatal kultzenekara. Idén ez lesz az első budapesti koncertjük, ráadásul ez az első teljesen magyarnyelvű lemezanyag a zenekar 11 éves történetében. Céljuk, hogy olyan album és produkció szülessen, ami nem ismer országhatárokat, és megmutatja, hogyan játsszák ma a rock’n’rollt. A csapat előzenekara ezen a fergetegesnek ígérkező estén az Aurevoir. lesz, a zsámbéki fiatalokból álló ethno-beat zenekar.

• Július 22-én Egy este, két díva címmel Antonia Vai svéd-magyar dalszerző-énekes lép fel legújabb dalaival, míg Hegyi Dóri OHNODY névre hallgató zenei projektjében különböző művészeti irányokat fog ötvözni. Antonia Vai új dalokkal és elektronikusabb hangzással érkezik a Várkert Bazár Öntőház udvarába, az izgalmas zenei hangzásokkal debütáló este másik előadója pedig az Artisjus Junior díjas Hegyi Dóri.

Jazz a Várkert Bazárban

• Idén már a jazz felszabadító futamai is színesítik a Várkert Bazár zenei kínálatát, hogy szélesítsük zenei kínálatunkat, és a közönségünk minden tagja megtalálja a zenei ízléséhez illő programot. A JazzBazár kiemelkedő hazai zenekarok segítségével nyújt izgalmas válogatást a jazz műfajából.

• Július 23-án elsőként az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb hazai formációja lép fel: a Sárik Péter Trió sokoldalú muzsikusai a közönség széles rétegét szólítják meg professzionális játékukkal az X Bartók című esten, hogy feldolgozásaikkal azokkal is megszerettessék Bartók zenéjét, akik eddig idegenkedtek tőle.

• Augusztus 13-án a JazzBazár soron következő előadása az Egy kis nyár, egy kis holdfény. A Borbély Műhely zenészeinek és csodás hangú vendégének nyáresti koncertjén régi magyar slágerek feldolgozásai és jazz örökzöldek mellett különleges balkáni dallamok is felcsendülnek. Az esemény vendége pedig Tompos Kátya Junior Príma és Jászai-díjas színésznő.

• Augusztus 27-én Let’s Swing… címmel a népszerű Kozma Orsi Quartet lép fel. A hazai jazzélet egyik meghatározó együttesének előadásában világslágerek csendülnek fel hamisítatlan swing feldolgozásban. Kozma Orsi a jazz műfajaiban otthonosan mozgó, egyedi hangú énekesnő-dalszerző. Az országos ismertséget a Jazz+Az zenekar hozta meg számára, később pedig a Cotton Club Singers tagjaként aratott sikereket. 2008-ban alakult zenekarát kiváló jazzmuzsikusok alkotják. A Kozma Orsi Quartet első stúdióalbuma, a Hide and seek azonnal Fonogram-díj jelölt lett jazz kategóriában, 2009-ben elnyerte a Jazzy dalverseny különdíját.

Kortárs tánc ismét

• Jó hír a kortárs tánc rajongóinak, hogy idén is látogatható a Tánc a Kertben elnevezésű progresszív sorozat, amely a kortárs táncművészet válogatott alkotóit mutatja be, köztük olyan elismert koreográfusokkal, mint Hód Adrienn vagy Duda Éva. A programsorozatra saját, kedvezményes bérletet lehet összeállítani: 4 különböző előadásra szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 15%, 5 különböző előadás esetén 20%, 6 vagy több előadásra szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 25% kedvezményt biztosítunk.

• Július 18-án a Beat című produkcióban az alkotók a mai társadalomra jellemző új kapcsolati formák megfelelőiként különböző táncnyelveket használva keresik az utat egymás felé, és mutatják be ennek abszurditását, nehézségeit és komikus pillanatait.

• Július 25-én pedig a Hodworks Pirkad című alkotásában a meztelen test kerül megkerülhetetlen módon a figyelem középpontjába.

• Augusztus 1-én a Long time no see! előadása lesz látható, amely egy magyar és egy finn táncos-koreográfus együttműködését, hasonlóságaikat és különbözőségüket beszéli el a közös kommunikációs nyelv, a tánc segítségével.

• Augusztus 15-én a The Dark Night of the Soul című produkcióban a misztikus egység megélése, majd Isten jelenlétének teljes hiánya kerül a középpontba Keresztes Szent János, A lélek sötét éjszakája című műve alapján, de a tánc művészetére vonatkozóan. Vajon mit kezd egy művész saját sötét éjszakájának megtapasztalása alatt önmagával és a művészetével?

• Augusztus 22-én a Duda Éva Társulat előadása, a Prizma lesz látható, amelynek központi témája a pandémia okozta megfordult világkép. A bezártság, a távolságtartás, az óvakodás megváltoztatta mindennapjainkat, de legfőképp kapcsolatainkat, viszonyrendszereinket, napi cselekvéseinket. Ezek a változások mind-mind remek táptalaját képezték drámai és banális helyzeteknek, melyekben a társulat próbálja mozgásba, formákba önteni félelmeinket és örömforrásainkat, hogy tánccá varázsolják vágyaink, hiányérzetünk és mindennapi tevékenységeink felnagyított momentumait.

Népszerű kiállítások - ingyenes látogatási lehetőségekkel

• Az egész nyár folyamán az Új világ született című kiállításra ingyenes belépést biztosítunk minden egészségügyi és a szociális dolgozó számára, hogy ezzel is segítsük kikapcsolódásukat, köszönetet mondva a pandémia alatti helytállásért. A népszerű történelmi tárlat átfogó kísérletet tesz arra, hogy új szempontok alapján, élményszerű hitelességgel mutassa be az első világháborút és a nyomában felfordult társadalmakat, két pusztító diktatúra térnyerését a 20. századi Európában. A Terror Háza Múzeum kiállítása a Várkert Bazár déli palotájában keddtől vasárnapig 10-18 óra között látogatható, tárlatvezetés előre egyeztetett időpontban igényelhető.

• Minden látogató számára ingyenes A Hauszmann-sztori című kiállítás. A Budavári Palotanegyed századfordulós és mai, nagyívű fejlesztéseit bemutató tárlaton multimédiás technológiával, a régmúlt felelevenítésével ismerhető meg a városrész fénykora, amikor a dualizmus időszakában Hauszmann Alajos építész újraálmodta a Királyi Palotát és környezetét. A fénykor mellett feltárulnak a világháborús pusztítások és az azt követő időszak tudatos rombolásai is. A tárlat a budai Vár mostani újjászületését, a Nemzeti Hauszmann Program keretében történő fejlesztéseket is bemutatja. A kiállítás keddtől vasárnapig 10-18 óráig látogatható a Budavári Palota A épületében, a nyitvatartási napokon ingyenes tárlatvezetés is indul 13 és 15 órakor.

• Új, szabadtéri és szintén ingyenes tárlatként nyílik hamarosan a Mesteri részletek című kiállításunk. A Várkert Bazár Gloriett-hez vezető rámpáján állítjuk fel, és azt mutatjuk be, hogyan születik újjá a Budavári Palota első történelmi terme, a Szent István-terem. Az idén augusztus 20-án újra látogatható terem eredeti fényében születik újjá, ahogyan a 19-20. század fordulóján megálmodták. Kiállításunkkal az alkotók és az újraalkotók előtt tisztelgünk, középpontba állítva azokat a mesteri részleteket, amelyek sajátosan egyedivé teszik a történelmi belsőt.

A programokkal és a jegyvásárlással kapcsolatos részletes információt a Várkert Bazár weboldalán olvashatnak.