Rodolfo110

A Várkert Bazár a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával igazi csemegékkel készül 2021 nyarára.

Az ódon történelmi falak között – miközben a felejthetetlen panorámában gyönyörködünk – a kiváló akusztika segítségével felemelő és szórakoztató nyáresték várnak az érdeklődőkre. Augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel Rodolfo születésének 110. évfordulóját lehet megünnepelni az alkotókkal.

„Figyeljék a kezemet, mert csalok!” – talán még sokan emlékeznek a televízióból Rodolfo, polgári nevén Gács Rezső szinte szlogenné vált mondatára. És ha jobban belegondolunk, a 110 éve született legendás bűvész mondatát akár egy hangszeres muzsikus vagy karmester is mondhatná, hiszen bizonyos hangzások előcsalogatása egy-egy instrumentumból vagy együttesből gyakran felér néhány bűvésztrükkel.

A manézs világa (Lásd fotó) nem is áll olyan távol a zenétől (elég csak arra gondolnunk, hogy a legtöbb mutatvány zenei kíséretet kap), de a zeneszerzőket is gyakran inspirálta a cirkusz, vagy még inkább a varázslat, ami mindenkit ámulatba ejt. A Rodolfóra emlékező est műsora a 19. és 20. század francia és orosz muzsikáira fókuszál, a zenében megelevenednek majd boszorkányok, Goethe kétbalkezes bűvészinasa, álarcosok, állatok – Saint-Saëns jól ismert hattyúján kívül azok a cirkuszi elefántok is, amelyeknek Stravinsky komponálta híres polkáját. Magyarország legrégebb óta működő szimfonikus együttese, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara élén a fiatal, számos hazai produkcióból is ismert, Berlinben élő karmester, Farkas Róbert áll majd, a koncerten közreműködik a nála is fiatalabb, Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth. (lásd fotón) Mindketten nemzetközi versenyek győztesei. A produkciót összművészetivé a Nemzetközi Cirkuszművészeti Központ művészei teszik majd lélegzetelállító és szórakoztató trükkökkel, mutatványokkal, az est házigazdája pedig a Bartók Rádió műsorvezetője, Becze Szilvia lesz.

Zene+Bűvölet

2021. augusztus 8., vasárnap, 19:30 – Várkert Bazár, Öntőház Udvar

Közreműködők:

   Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

   Vezényel: Farkas Róbert karmester

   Közreműködnek: a Nemzetközi Cirkuszművészeti Központ művészei és

   Vida Mónika Ruth – Junior Prima Díjas zongoraművész

Műsorvezető: Becze Szilvia

Műsor:

  Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen

  Kovács Zoltán: Pandea holdja

  Dukas: A bűvészinas

  Sosztakovics: Aranykor – balettszvit, op. 22 (részletek)

  Milhaud: Francia szvit (részletek)

  Saint-Saëns: Az állatok farsangja – A hattyú

  Hacsaturján: Álarcosbál – táncszvit

  Stravinsky: Cirkusz polka

További információk itt.