Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál Miskolcon

A pandémia miatt tavaly elhalasztott Horizont Fesztivál 2021-ben nyáron tér vissza.

A Miskolci Balett meghívására a városba érkeznek a hazai és külföldi táncvilág legkülönlegesebb produkciói, melyeket augusztus 24-28. között látogathat a tánckedvelő közönség. A Fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője ismertette a részletes programokat, valamint bemutatta azt az installációt is, amely a fesztivál ideje alatt a színház épülete előtt kap majd helyet. Juhász Katalin díszlet- és jelmeztervező álmodta meg a Horizont szobrát, amely a táncos eszközét, a testet jeleníti meg, a kortárs művészet szellemében. Idén, együttműködésben a Desszertem Cukrászműhely és Kávézóval arra is lehetőséget kínál a fesztivál, hogy az előadások után különleges sütemények és italok kíséretében a nézők megbeszélhessék egymással az előadásokon szerzett élményeiket a színház művészbejárója előtt kialakított Fesztivál Teraszon. Vargáné Bodnár Henriett, a Desszertem üzletvezetője és egyik tulajdonosa elmondta, az elmúlt években a cukrászda találkozóhellyé vált, ahol a nézők és művészek összefuthatnak és kötetlenül beszélgethetnek. – A Horizont erre kínál újabb jó alkalmat. Mivel nemzetközi fesztiválról van szó, mi is nemzetközi ízekkel készülünk. Olyan sütemény és italkülönlegességeket kóstolhatnak ezen a héten a meghosszabbított nyitvatartással működő Fesztivál Teraszra érkezők, amik a hétköznapokban nem szerepelnek a kínálatban. Mindezt pedig zenés programok kísérik majd számos műfajban, mint a jazz, a sanzon vagy a musical – mondta el Vargáné Bodnár Henriett.

A táncfesztivál idén is Éder Vera fotókiállításával nyílik meg augusztus 24-én. A Miskolci Balett táncművészei a fotóművész képein keresztül adják át mindazokat az érzelmeket, melyeket az elmúlt közel másfél évben éltek meg a járványhelyzet alatt.

Spanyolországból érkezik az El Carromato utcaszínházi társulat. A Big Dancers egy utcai előadás, főszerepben óriási táncoló bábokkal. Elképesztő show: emberi szobrok, különféle geometriai formák, fények keltenek erőteljes vizuális hatást. Az óriási alakok színes jelmezekben lépnek fel, és elárasztják az utcát „elektro-energetikus” zenéjükkel és pozitív energiájukkal.

A miskolci társulat rögtön egy nemzetközi kollaborációval indít: Garrett Smith amerikai koreográfus a dallasi Bruce Wood Dance együttes után Európában először a Miskolci Balett társulatának adta át a Tiltott ösvények című produkciót, mely rávilágít arra, hogy a művészet szabadságát nem lehet korlátozni; harcolni kell azért, hogy szabadon táncolhassunk, szabadon élhessünk. A világon több olyan ország is van, ahol törvények tiltják a nyilvános táncot, egymás megérintését, a táncművészet gyakorlását. A Tiltott ösvények tisztelgés azok előtt, akiknek nem adatik meg a mozgás szabadsága.

A Gangaray Dance Company az Agora című előadását hozza el Miskolcra, a nyitóest második felvonásaként. Az agora az ókori görögök megszentelt kommunális tere, portugál nyelven a jelentése: most. „Számomra egy olyan szakrális hely, ahol a közösség hite, ideológiája, szenvedélye és reménye egységbe fonódik össze, amelynek anyanyelve a tánc” – foglalja össze az előadást Hámor József koreográfus.

A Szegedi Kortárs Balett The black paintings/Blue című, Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben született előadását is láthatja augusztusban a miskolci közönség. A Blue című előadásában Juronics Tamás rendező-koreográfus, a társulat művészeti vezetője a kék színt egyfajta szimbólumként használva, annak számtalan jelentése köré építik a darabot. Nanine Linning holland koreográfusnő The black paintings című darabja is látható az est alkalmával, melyben az alkotó Francisco Goya festményeit saját, a mai társadalomra vonatkozó víziójával együtt kelti életre és helyezi a klasszikus világosság és sötétség közti harc történetébe.

A Grecsó fivérek is Miskolcra érkeznek idén nyáron, a Várkert Bazár új produkciójával. Új, egyedi Grecsó prózák, friss versek, családi történetek és anekdoták alapozzák meg az estet, melyet az improvizatív jazz zene és persze leginkább a szintén pillanat szülte kortársbalett, Grecsó Zoltán összetéveszthetetlen mozdulatai varázsolnak színház élménnyé. Ahogy a testvérek ironikus vetélkedése, a tánc és az irodalom nyelvén előadott fricskák is segítik a nézők azonosulását, hiszen családi tükörhelyzeteket generálnak, ahol a saját identitásuk kerül reflektorfénybe. A Többet magunkról őszinte, vallomásos és karakteresen személyes est, használva a Grecsó fivérek művészetét és a testvérek alanyi nyitottságát.

Franciaországból Mehdi Farajpour koreográfus, rendező a KA-F-KA című előadást hozza el, mely Franz Kafka képi univerzuma által inspiráltan eme híres szöveg szabad interpretációja: Átváltozás. A KA-F-KA mindenki és senki története. Egy ember, elveszve élete mindennapi rutinjában, egyszercsak arra ébred, hogy átalakult egy másik lénnyé. Szenved az elszigeteltségtől, a magánytól, az éhségtől és a fájdalomtól, de mégis rohan tovább és teljesíti személyes és társadalmi kötelezettségeit.

Az európai hírű kortárs magyar táncegyüttes, a Hodworks legfrissebb előadását a miskolci nézők láthatják először a szeptemberi premiert megelőzően. Az Amber című produkcióban három páros szimultán tánca, szenvedély, intimitás és vonzalom válnak nyilvánvalóvá az emberi test univerzális gesztusai által, háttérbe szorítva a verbalitást és az éber tudatosságot.

Az MN Dance Company Szlovéniából érkezik a Horizont fesztiválra DE_SET című előadásukkal. A produkció Michal Rynia és Nastja Bremec Rynia alkotók utazásának tizedik évfordulóját fémjelzi. Sajátos táncstílusukkal – melyet kivételes következetesség, a mozdulatok precizitása és erőteljes kifejezésmód jellemez – régi történeteiket, emlékeiket elegyítették, és egy új koncepció formájába öntötték, együttműködésben a Silence duó zenészeivel, akik élőben működnek közre a színpadon.

Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt a Kokoschka babája című produkciót mutatja be Miskolcon. A táncelőadás Afonso Cruz emblematikus regényétől kölcsönözi címét, de csak annyiban merít ihletet a szépirodalmi műből, amennyire az metaforaként megidézi Oskar Kokoschka Alma Mahlerről készített, életnagyságú bábujának extravagáns történetét. „Oskar Kokoschka, a festő annyira bele volt bolondulva Alma Mahlerba, hogy amikor véget ért a kapcsolatuk, készíttetett egy élethű babát, amely szerelme minden egyes részletét hűen lemásolta. Kokoschka, aki nem akarta véka alá rejteni a szenvedélyét, a városban sétálgatott a babával, eljárt vele az operába. Egy nap aztán elege lett belőle, a fejéhez vágott egy üveg vörösbort, és a baba a szemétbe került” – olvasható a könyv kiadói fülszövegében.

A Duda Éva Társulat a Prizma című előadást hozza el Miskolcra, melynek központi témája a megfordult világkép. A megszokott életünket átírta a pandémia; másképp üdvözöljük egymást, másképp közeledünk egymáshoz, és ez a saját testünkkel való kapcsolatunkat is megváltoztatta. Sokszor magányosabbak leszünk, befelé fordulunk, életünk automatizmusai, rutin cselekedetei ismétlődnek. Ezek a változások mind-mind remek táptalaját képezik drámai és banális helyzeteknek, és most arra vállalkoztunk, hogy megpróbáljuk ezt színházi értelemben vizsgálni: mozgásba, formákba ölteni félelmeinket és örömforrásainkat is, hogy tánccá varázsoljuk vágyaink, hiányérzetünk, mindennapos tevékenységeink felnagyított momentumait.

Jegyek válthatók a weboldalon keresztül, vagy személyesen a színház jegyirodájában.