Nagy Ferenc a 2021. év kiemelkedő magyar artistája, a Karádi-díj első díjazottja

Az artista szakma döntött.

Első alkalommal adták át a Fővárosi Nagycirkusz augusztus 22-i díszelőadásán a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által idén alapított Karádi-díjat, amelyet az év kiemelkedő magyar artistaművésze kapott.

A Tihany Életmű és a Porond Ifjú Csillaga-díjakkal egyenrangú Karádi-díjat az év kiemelkedő magyar artistaművészeként Nagy Ferenc vette át dr. Borsós Beátától, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ ügyvezető igazgatójától és Graeser Józseftől, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetőjétől.

Hatalmas öröm és megtiszteltetés számomra, hogy az artista szakma jelölt a díjra, de még nagyobb meglepetés volt, hogy végül én kaptam az elismerést. Ez úton is köszönetet szeretnék mondani partneremnek és kedvesemnek, Németh Zsófiának, aki nélkül nem tartanék itt” – osztotta meg Nagy Ferenc a díjátadó után.

A Kristóf Krisztián, Kőműves Tibor, Richter Flórián, ifj. Simet László és Fekete Péter alkotta zsűri öt artistaművészt javasolt a Karádi-díjra. Az öt legtöbb jelölést kapó artistaművészre, Dittmár Laidora, Donnert Kathy-re, Füzy Anitára, Nagy Ferencre és Richter Kevinre a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által kibocsátott Cirkuszművészeti Szakmai Kártya birtokosok szavazhattak.

Németh Zsófia és Nagy Ferenc a Baross Imre Artistaképző Intézetben találkozott, ahol 2008-ban végeztek röhnrád szakon. Ezután vette kezdetét varázslatos utazásuk, Európa, majd később a világ különböző színpadain, cirkuszaiban léptek fel. Részt vettek a 2008-as Wiesbadeni Nemzetközi Ifjúsági Cirkuszfesztiválon és a Dax-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, a 2012-es Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, az ukrajnai Golden Trick of Kobzovon, és megmérettettek a Spanyolországban megrendezett 7th International Circusfestival of Albacetén. Utóbbiról egy Ezüst-díjjal tértek haza. A duó a Németországban népszerű zsánert a cirkusz világán keresztül megismerve, a sportág hagyományaitól elrugaszkodva sajátította el, így a megszokottól eltérő funkciókkal és dinamikával ruházták fel ezt a különleges rekvizitet. Nagy Ferencet munkásságáért 2014-ben Porond Ifjú Csillaga-díjjal tüntették ki.” (Szekary Zsuzsann fnc)